Infostart.hu
eur:
366.32
usd:
322.02
bux:
152445.32
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Jövő nyártól drágább lesz az útlevél

Emelkedik az útlevél kiváltásának ára jövő július elsejétől: az öt évre érvényes okmányért 7500, míg a tíz évre érvényesért 14 ezer forintot kell majd fizetni - erősítette meg a Népszabadság információját az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.

Az igazságügyi és rendészeti tárca közleménye szerint az öt évre szóló úti okmány ára 25, míg a tíz évre szólóé 40 százalékkal emelkedik 2009. július elsejétől, vagyis az előbbi 7500, utóbbi pedig 14 ezer forintba kerül majd.

A Népszabadság úgy tudja, hogy okmány elvesztése vagy megrongálódása, illetve sürgősségi kérelem esetén a szokásos tarifánál kétszer-háromszor többet kell majd fizetni. A minisztérium közleményéből az is kiderül, hogy a kiskorúak és a 70 év felettiek illetékterhei nem emelkednek.

Magyarországon 2006 augusztusában jelent meg a csippel ellátott, burgundi vörös úti okmány, ez azonban csupán a tulajdonos fényképének tárolására alkalmas. Az Európai Unió előírása szerint a tagállamoknak 2009. június 28-ig kell bevezetniük a második generációs e-útlevelet.

Ez az okmány, amelynek mikrocsipje a fotó mellett az ujjlenyomatot is tartalmazza majd, sokkal biztonságosabb lesz, mint a korábbi kék színű. A tárca szerint kicsi az esélye, hogy az új típusú útlevéllel visszaélnek, miközben a jelenlegivel kapcsolatosan számos bejelentést kaptak a hatóságok.

A vörös színű biometrikus útlevéllel - legyen az a kisebb vagy a nagyobb tudású mikrocsippel ellátva - már vízummentesen lehet utazni az Egyesült Államokba. Aki viszont a régi típusú, kék okmánnyal utazna a tengerentúlra, amely az abban feltüntetett lejárati határi határidőik ugyancsak érvényes, vízumot kell váltania.

Az útlevelek illetékterhei legutóbb 2005 januárjában emelkedtek. A mostani tervezett emelésre azért van szükség, mert biztonságosabb és költségesebb útlevelek kerülnek legyártásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×