Infostart.hu
eur:
366.09
usd:
321.46
bux:
151939.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Bod Péter Ákos: Nyilvánosságra lehetett volna hozni IMF-dokumentumokat

Vannak olyan dokumentumok, amelyeket nyilvánosságra lehetett volna hozni a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződéssel összefüggésben - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az egyszeri nagy mértékű emelés után több lépésben csökkenti az irányadó kamatot a monetáris tanács.

Várhatóan a hétfőit követően is folyamatosan csökkenti majd az irányadó kamatot a monetáris tanács - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bod Péter Ákos közgazdász. Az egyetemi tanár szerint arra lehet számítani, hogy az egyszeri nagy mértékű emelés után több lépésben jön a mérséklés.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke kérdésesnek tartja, jó döntés volt-e, hogy a jegybank korábban a válságra reagálva 300 bázisponttal emelte az irányadó kamatot, ugyanis ez válsághangulatot, pánikot üzent.

A jóváhagyott inflációs jelentés szerint 3-4 százalékos lesz a fogyasztói árindex, ehhez pedig nem tartozik kétszámjegyű kamatláb - vélekedett Bod Péter Ákos. Hozzátette: a mostani kamatszint az árfolyamnak és az ország finanszírozhatóságával kapcsolatos korábbi félelmeknek szól, nem az inflációnak.

Hétfőn 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács.

A jegybank korábbi elnöke szerint vannak olyan dokumentumok, amelyeket nyilvánosságra lehetett volna hozni a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződéssel összefüggésben. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezek elsősorban technikailag részletezett, az üzletszabályozásra vonatkozó dokumentumok, amelyek nélkül nem lehet aláírni a megállapodást.

Bod Péter Ákos kiemelte: nem lehet tudni, hogy a 40 százalékot azért hívták-e le, mert nagyon kellett a pénz, vagy azért, mert így szól az üzletszabályzat.

A washingtoni székhelyű IMF október végén jelentette be, hogy Magyarország összesen 25,1 milliárd dollárt kap, 17 hónapig készenlétben, vagyis rendelkezésre álló hitelkeret formájában. Ez az összeg az Európai Unió által felajánlott 8,1 milliárd és a Világbank által ígért 1,3 milliárd dollárt is tartalmazza.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×