Infostart.hu
eur:
366.09
usd:
321.46
bux:
151939.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Harminc milliárdot spórol jövőre a nyugdíjasokon a kormány

Jövőre 300 ezer nyugdíjas nem kap 13. havi juttatást, további közel egymilliónak pedig csökken a pluszjárandósága - egyebek mellett ez derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataiból. Az InfoRádiónak küldött tájékoztatás szerint a megszorításokkal 30 milliárd forintot spórol az állam jövőre.

Kedden szavaz a parlament a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról, köztük a 13. havi nyugdíj korlátozásáról.

A szocialista javaslat szerint 2009-ben csak a 62 év feletti nyugdíjasok kapnak 13. havi juttatást, annak összege pedig legfeljebb 80 ezer forint lehet.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint idén körülbelül 2,7 millióan részesültek tizenharmadik havi nyugdíjban, ebből jövőre 300 ezren még mindig 62 év alatt lesznek, így ők nem kaphatnak pluszjárandóságot.

A fennmaradó 2,4 millióból másfélmillió nyugdíjas 80 ezer forintnál kevesebb pénzből gazdálkodik havonta, így őket értelemszerűen nem érinti, hogy a 13. havi nyugdíj összege maximum 80 ezer forint lesz.

Az InfoRádiónak küldött válaszokból kitűnik, hogy valamivel kevesebb mint egymillió embernek csökkenti 80 ezer forintra a tizenharmadik havi nyugdíját a kormány. Az összesen tehát körülbelül 1 millió 300 ezer embert érintő változtatással a kormány 30 milliárd forintot spórol: 2007-ben az állam 194 milliárd forintot fordított a tizenharmadik havi nyugdíjra, jövőre viszont a tervek szerint már csak 165 milliárdot fog.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság felhívja a figyelmet, hogy csak a 62 év alattiak öregségi jellegű pluszjuttatása szűnik meg jövőre, a korhatár alatti rokkantak és az özvegyek ugyanúgy kapnak tizenharmadik havi nyugdíjat, mint eddig, csak ennek az összege mindentől függetlenül is maximum 80 ezer forint lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×