Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
320.55
bux:
152270.74
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Egyre gyorsabban szűnnek meg a munkahelyek Bajnai szerint

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben szűnnek meg munkahelyek.

Az MSZP választmányának ülése után Bajnai Gordon kijelentette: az eheti bejelentések alapján a közeljövőben 1760 munkahely szűnik meg csoportos létszámleépítéssel, az előző héten bejelentett 1400 után. Hozzátette: ez a folyamat gyorsulni fog.

A gazdasági miniszter elmondta: a kormány a kis- és közepes vállalkozásoknak célzott támogatást ad a munkahelyek megtartására és újak létesítésére. Az uniós forrásokból annyi pénzt csoportosítottak át, amennyi 100 ezer munkahely megtartásához és 20 ezer munkahely létrehozásához elegendő az 5-50 embert foglalkoztató vállalkozásoknak.

Közölte: regionális válságkezelő alapokat állítanak fel, hogy ha egy térségben sok munkahely szűnik meg, akkor a kormány "katasztrófasújtott övezetté" nyilváníthatja azt, majd meglévő uniós, illetve hazai forrásokkal megpróbálja megtartani vagy újraindítani a munkahelyeket.

Bajnai Gordon beszámolt arról, hogy az MSZP választmánya támogatta a kormány hatpontos válságkezelő csomagját, és javasolta szerkezeti reformok elindítását is. Úgy fogalmazott: a rövid távú válságkezeléshez az eszközök a kormány kezében vannak, de ahhoz, hogy Magyarország ebből a válságból erősebben jöjjön ki, mint ahogy belement, lényeges változtatásokat kell végrehajtania.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Csütörtökön 10 órától sajtótájékoztató keretében ismerteti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeptemberi Inflációs jelentését. Az aktuális makrogazdasági előrejelzéseket tartalmazó dokumentum sarokszámait már kedden megismerhettük (ebből kiderült, hogy az idei évre átlagosan 1,8 százalékos növekedést és ugyanekkora inflációt vár a jegybank stábja), most viszont kiderülnek a részletes prognózisok is. Az eseményről ebben a cikkben percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×