Infostart.hu
eur:
365.66
usd:
321.1
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Népegészségügy: szemléletváltásra, jobb összefogásra van szükség

A népegészségügyi programok sikeréért szemléletváltásra, a minisztériumok jobb együttműködésére és az egyéni felelősség hatékonyabb tudatosítására van szükség - derült ki a Parlamentben csütörtökön rendezett nyílt napon.

Az Ötéves a népegészségügyi program címmel megrendezett fórumon Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke beszédében az egyéni felelősségvállalást és a példamutatást emelte ki.

A választás lehetősége, hogy egészségesebben éljen, mindenki számára adott - mondta a házelnök, aki örömét fejezte ki, hogy a politikai erők között konszenzus van a népegészségügy kérdésében. Felhívta a törvényhozókat, hogy az egyes törvények előkészítésénél legyenek figyelemmel azok egészségügyi hatásaira.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos azt mondta, a szakpolitikai döntések előtt mindenképpen egészséghatás- és költséghatékonyság-vizsgálatot kellene végezni. Beszélt arról is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az elmúlt években több szűrési programot indított, köztük a méhnyakrák, az emlő- vagy a szájüregi daganatok és kísérleti jelleggel a vastagbélrák szűrésére.

Ádány Róza, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum professzora előadásában arra mutatott rá, hogy a lakosság egészségi állapotát döntő mértékben meghatározza az ország gazdasági helyzete, ugyanakkor a lakosság állapota is befolyásolja az ország gazdasági teljesítőképességét. Hozzátette: Magyarországon a gazdasági mutatók alapján elvárható szintnél rosszabb a lakosság egészségi állapota. Egy kimutatást említve kiemelte: a várható élettartam egy évvel való meghosszabbítása a GDP 4 százalékos növekedését eredményezi.

A szakember aggasztónak nevezte azt is, hogy 1981 óta folyamatosan fogy Magyarország népessége, 30-40 ezerrel évente. A férfiak esetében a halálozási okok között a szív- és érrendszeri betegségek állnak az első helyen, ezeket követik a daganatos megbetegedések, a nőknél messze a daganatos megbetegedések vezetnek a halálokok között. Az elmúlt néhány évben javultak ezek a mutatók, azonban kérdés, hogy ez így marad-e - mondta.

Szorosabb együttműködés szükséges

Székely Tamás egészségügyi miniszter felszólalásában szemléletváltást szorgalmazott a népegészségügyben, hangsúlyozva, szorosabbra kell fűzni a tárcák együttműködését.

Elmondta: egészségmagatartást befolyásoló programok támogatására 2008 és 2010 között 18 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre, amelyből 4 milliárd forintot a leghátrányosabb kistérségekben használnak fel. A társadalmi megújulási operatív programra 2007-2013 között 62,8 milliárd forint többletforrást lesz a népegészségügyi célok támogatására, ezen belül a szűrőprogramok országos kommunikációjára 900 millió forint.

A felhasználható pénzek felhasználásának célja a várható élettartam és az egészségesen eltöltött évek számának emelése - tette hozzá a tárcavezető.

Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára is a tárcák együttműködésének fontosságát emelte ki. Mint mondta, a népegészségügyi programok, az egészséges életmódra nevelő, egészségfejlesztő tananyagok már megjelentek az oktatásban, beépültek a közoktatási tananyagba, azonban "a valóságban nem ennyire megnyugtató a kép". Megjegyezte: ahhoz, hogy érdemi változásokat érhessünk el, évtizedek kellene. A legfontosabbnak az egészségfejlesztésben részt vevő intézmények, az ezzel foglalkozó pedagógusok konkrét támogatását nevezte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×