Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
321.22
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Gyurcsány ötpárti megbeszélést hívott össze; a frakciók nyilatkozatot fogadhatnak el

Ötpárti megbeszélésre hívta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamenti pártok elnökeit dolgozószobájába a hétfői interpellációk elhangzása utánra, a nacionalizmus elleni közös fellépés érdekében.

Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában azt mondta: közösen meg kell beszélni, hogyan kezeljék a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségeket. A kormányfő szerint először a parlamenti pártoknak kell megbeszélniük, hogy mi a teendő, majd azt követően lehet a szlovák partnerhez fordulni.

"Cselekedni közösen és együtt, és ha eldöntöttük, mit csinálunk, akkor mindegyikünk teszi a maga dolgát, én is, önök is, mert szenvedélyesen könnyű cselekedni, de a szenvedély mellé most közös nemzeti bölcsesség és felelősség is kell" - fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette: "miközben cselekszünk, itthon is vitatkoznunk kell, jól cselekszünk, vagy sem".

Egyetértés a Szlovákiáról szóló politikai nyilatkozat szükségességéről

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság rendkívüli ülése után azt jelentette be: minden frakció egyetértetett abban, hogy szükség van a Fidesz által kezdeményezett, a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló politikai nyilatkozatra. A tervezet tartalmát az Országgyűlés Hivatala egyezteti az öt parlamenti párttal - tette hozzá.

A házelnök közölte: a nyilatkozat jövő hétfőn a Ház elé kerülhet, de elfogadásához kétharmados többség kell.

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője azt mondta: az utóbbi években kormányzati szintre emelkedett és irracionális méreteket ölt Szlovákiában a magyarellenesség, ennek oka pedig az, hogy egy "fasisztoid politika szervezet" vált a szlovák kormány részévé.

Szerinte a magyar politikának három alapelvet kell figyelembe venni: egységesen, határozottan és következetesen kell fellépni a felvidéki magyarok védelmében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×