Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
319.76
bux:
151324.95
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Előzetesben a férfi, akinek autójában gyújtóbombákat találtak

Előzetes letartóztatásba helyezték szombat délelőtt azt a budapesti férfit, akinek autójában három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök csütörtökön a fővárosban, a Nyugati téri felüljáró alatt - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy a férfi pénteken részletes vallomást tett, ennek igazságtartalmát még vizsgálják a nyomozók.

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján vizsgálták meg a BRFK akcióosztályának munkatársai a személyautót, amelyben a gyújtóbombákat találták. A rendőrség úgy tudja, hogy az autó tulajdonosa egy 33 éves, radikális csoporthoz köthető férfi.

Bartha László sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt a Népszabadság szombati számában megjelent hírt, miszerint, ha a házi készítésű robbanószerkezeteket máshol nem sikerült volna használni, akkor "B tervként" a Nyugati téri bevásárlóközpont előtt robbantottak volna.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az őrizetbe vett férfi gépkocsijában talált kilenc csőbomba kisebb kézigránátnak megfelelő hatást tudott volna kifejteni, ha működésbe lép. Az autóban fellelt további három, csőbombával kombinált, távirányítású gyújtóbomba tíz méteres körben fejtette volna ki hatását.

A rádiótávirányítással - akár több tíz méterről - indítható kettős hatású szerkezet részben repesz, részben hő- és lánghatás okozására lett volna képes. A benzin jellegű gyújtófolyadék műanyagkannákba volt töltve. A kocsiban találtak egy, a bombák sorozatindítására képes szerkezetet is.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×