Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
311.64
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Gusztos: nem az ellenzék dolga a költségvetés kidolgozása

Nem arra van szükség, hogy az ellenzéki pártok költségvetést vagy adópolitikát dolgozzanak ki, hanem hogy cselekvőképes és jó irányba induló kormányzás legyen Magyarországon - jelentette ki Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Televízió pénteki Nap-kelte című műsorában.

A szabad demokrata politikus politikai akciónak minősítette, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke a négy ellenzéki párt elnökének találkozóját javasolta, hogy egyeztessen a jövő évi adó- és költségvetési törvényekről. Olyan párt beszél költségvetésről, amely évek óta emlegeti az általa haláladóként emlegetett örökösödési illeték eltörlését, de konkrét számokat ezzel kapcsolatban még nem láttak tőle.

Politikai abszurd, hogy ellenzéki pártok költségvetést és adópolitikát dolgozzanak ki - mondta, hozzátéve: nem lenne jó, ha elfogadnának egy jelentős adócsökkentést, azután ráhagynák a kormányra, hogy csináljon vele, amit akar.

Szerinte a valódi kérdés a kisebbségi kormány sorsa, a szakértői kormányról folytatott tárgyalás. Az SZDSZ számára az a legfontosabb, hogy "cselekvőképes és lehetőség szerint jó irányba induló kormányzás legyen Magyarországon". Ehhez olyan programban kell megállapodni, amelyet egy szakértői kormány végrehajthat - fűzte hozzá.

"Beszáradt a politika, patthelyzet alakult ki", talán új szereplők bevonása segítheti az előrelépést - vélekedett.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×