Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az SZDSZ csak a szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsánnyal

Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően.

A politikus szerint az elmúlt egy hét új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tartalmi és személyi okok miatt nemet mondott, ahogyan a többi ellenzéki párt is elvetette azt.

Fodor Gábor azt mondta, az MSZP egyedül maradt programjavaslatával, az SZDSZ pedig megoldási javaslatként letette az asztalra a szakértői kormány ötletét. A pártelnök úgy véli, hogy az ország érdekét ez szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná teremteni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat.

Hozzátette: erről a többi párttal is tárgyalni akarnak, hiszen a szakértői kormány felállításához széles körű politikai támogatásra van szükség.

Fodor Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Titokzatos jelenség tartja lázban a világot: Amerika csúcsfegyvere mutatta meg magát a feszült közel-keleti ország felett?

Titokzatos jelenség tartja lázban a világot: Amerika csúcsfegyvere mutatta meg magát a feszült közel-keleti ország felett?

Visszatérő jelenség, hogy a fegyveres konfliktusok során feltűnnek olyan, új, vagy korábban csak az összeesküvés-elméletekben létező eszközök, amiknek a létezését hivatalosan tagadják. Most Iránban bukkant fel az égbolton egy látványos fénysor, aminek a kilétéről egyelőre csak találgatások vannak. A spekulációk középpontjában egy olyan fejlett technológiai áttörés van, amely alighanem teljesen átalakítaná azt, amit eddig a repülésről gondoltunk. A kérdéses járműnek neve is van, ez a TR-3B, aminek a létezése továbbra sem bizonyított, és nem is biztos, hogy Washington tényleg elismerné, ha valóban rendelkezésükre állna egy ilyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×