Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
320.43
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

MSZP: van megfontolandó is az ÁSZ megállapításai között

Az Állami Számvevőszék adott megfontolandó tanácsokat az egészségügyi szűrési rendszerről szóló jelentésében, de vannak vitatható megállapításai is - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a jelentéssel az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága is foglalkozik majd ősszel.

A politikus vitatható javaslatnak nevezte azt, hogy a szűréseket követő kezeléseknél nincs szükség finanszírozási korlátokra. Mint mondta, a járóbeteg-ellátás során a kiszűrt betegek ellátása nem gond, hiszen a szakrendelők nem is mindig használják ki az ellátásra kapott teljesítményvolumen-korlátot (tvk), a kórházakban pedig az úgynevezett védett tvk miatt mindenki megkapja a szükséges onkológiai kezelést.

Tavaly az emlőrák-szűréseken a megjelentek átlagos aránya 52,6 százalék volt, ami a korábbi évekhez képest jó mutató, bár az Egészségügyi Világszervezet 70 százalékos megjelenési arányt ajánl. Az a kifogás sem állja meg a helyét - mondta Kökény Mihály -, hogy túl sok a mammográfiás vizsgálóállomás, hiszen az a jó, ha ez a fajta vizsgálat minél "lakosságközelibb".

A méhnyakrák-szűrésekről szólva elmondta: megfontolandó az ÁSZ azon megállapítása, hogy ezen vizsgálatokat ne csak szakorvos, hanem védőnő is végezhesse, hasonlóan Európa számos országához.

Az egészségügyi bizottság szocialista elnöke jogosnak ítélte a számvevők vastagbélrák-szűrésére vonatkozó megállapításait is. A székletvér-vizsgálatok is csak modellszinten működtek eddig Magyarországon, és a szakma mára többé-kevésbé egyetért abban, hogy a székletben található vér - eszközös beavatkozás nélkül is - alkalmas a betegség kiszűrésére - mondta Kökény Mihály. Hozzátette, hogy a vastagbélrák-szűrést a következő két évben tervezik bevezetni.

Kökény Mihály szerint a különböző rákszűréseken való megjelenés ösztönzésében a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek sokat segíthetnek, mert - mint mondta - a magyar emberekben sajnálatos módon nincs még meg a kellő egészségtudatosság. Megjegyezte: az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 900 millió forintot irányoztak elő a szűrésekre történő mozgósításra.

A szűrésekre fordított költségeket hosszú távú befektetésként kell értelmezni, a vizsgálatok költséghatékonyságát pedig tíz év után érdemes vizsgálni - jegyezte meg a szocialista politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×