Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
320.54
bux:
143782.34
2026. július 23. csütörtök Lenke

Megszólalt Hír TV-s kábítószerügy "dílere": mindkét fél "kavart"

Veres János pénzügyminiszter volt kampányfőnökét és a Hír TV újságíróit is megvádolta az MTI-nek adott keddi nyilatkozatában a kábítószerügy "dílere". Baráth Miklós azt mondta: Tóth Viktor kereste meg azzal, hogy valamilyen "kellemetlen" ügyben kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont a televízió munkatársai találták ki.

Baráth Miklós közölte: Tóth Viktorral, a pénzügyminiszter volt kampányfőnökével tavasszal "általánosságban beszélt" a Hír TV két újságírójának ellehetetlenítéséről.

"Arról volt szó, hogy mennyire a tyúkszemükre lépett Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs, a Hír TV két riportere, és esetleg lehetne tenni valamit ellenük, mert a köreikben már nagyon sok embert elintéztek a média segítségével" - mondta Baráth Miklós. Az MTI-nek arra kérdésére, hogy honnan ismeri Tóth Viktort, kijelentette, őt "Szabolcsban mindenki ismeri".

A férfi közölte: ezután felkereste a Hír TV munkatársait, és elmondta nekik, hogy milyen beszélgetés zajlott le közte és Tóth Viktor között. Hozzátette: azért fordult az újságírókhoz, mert "akkor volt bennem egy ilyen ideológia, hogy a Hír TV-sek milyen jó gyerekek".

"Beszélgettünk az Ákossal és a Szabolccsal, és akkor került elő a kábítószeres vonal. Abban maradtunk, ugrasszuk ki a nyulat a bokorból, lássuk, meddig mennek el ebben a dologban. Így valamilyen szinten az irányítás a mi kezünkben volt" - állította Baráth Miklós. A férfi hozzájárult ahhoz, hogy a tévések "betechnikázzák", amikor legközelebb Tóth Viktorral beszél.

Tóth Viktor "túl keménynek" tartotta ezt a megoldást, és nem akart részt venni benne. Ez is megvan hangfelvételen, de ezt a Hír TV nem adta le - tette hozzá.

"Leadtam a felvételt, azt hittem ezzel be is fejeztük. Õk viszont azt mondták, vegyem fel Viktorral megint a kapcsolatot, és kérdezzem meg, esetleg nem lenne valaki a baráti körében, akit mégis érdekelne a dolog, próbáljak meg feljebb menni" - mondta Baráth Miklós.

Elmondása szerint Tóth Viktor megbízásából Helmeczy László ügyvéd felhívta. Az ügyvéd arra kérte, hogy találkozzanak, és mondja el, hogyan lehetne a Hír TV-vel "kiszúrni".

Közölte: ekkor hangzott el az a Hír TV-ben lejátszott beszélgetés Helmeczy László és közte, amely szerint az újságírókat lebuktatják a rendőrök előtt.

Helmeczy nem azt mondta, hogy "ezzel az üggyel menj a rendőrségre, mert ez oda tartozik, hanem igenis vette a lapot, mondta, hogy akkor üssük, vágjuk ezt a kábítószeres sztorit" - állította a férfi. Baráth Miklós hozzátette: másfél millió forintért vállalta el az ügyletben való részvételt."Helmeczy arról tájékoztatott, hogy a pénzt csak akkor kapom meg, ha Tóth Viktor rábólint" - mondta.

A rendőrök a Hír TV székháza előtt intézkedtek az újságírókkal szemben, de csak azt a sütőport találták meg, amelyet Baráth Miklós vitt a helyszínre. Hozzátette: tudomása szerint akkor a Hír TV feljelentése nyomán intézkedtek a rendőrök.

"Az megvolt rendezve, nálam nem volt semmiféle kábítószer, az autó ajtaját nyitva hagyták a számomra, csak a kamerának kellett beülnöm" - közölte.

Az MTI kérdésére, miért gondolta, hogy megkapja a pénzt, ha sütőporral "buktatja le" a Hír TV-s újságírókat, azt válaszolta: "soha nem gondoltam komolyan, hogy megkaphatom a pénzt, mivel abban egyeztünk meg Helmeczyvel, hogy akkor fizet, ha a Hír TV-sek megbuknak, de én soha nem is akartam kábítószerhez nyúlni".

Egy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy nem lesz semmiféle ügy ebből. Aztán a Hír TV kijött az esettel, anélkül, hogy "engem megkérdezett volna" - mondta.

Baráth Miklós közölte: azért fordult a nyilvánossághoz, mert mindenütt bűnözőként emlegetik, holott soha nem volt drogdíler, ebben az ügyben is csak tanúként hallgatták meg. Hozzátette, hogy egyszer folyt ellene büntetőeljárás önbíráskodás miatt.

Önmagáról elmondta: 33 éves, egy kis szabolcsi faluban lakik, volt gyári munkás és dolgozott külföldön is.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×