Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Tovább nő a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között

Újra nőtt a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség - derült ki a Századvég és a Forsense közös felméréséből. Júliusban valamelyest növekedett a kormánypárttal és az ellenzékkel is elégedetlenek aránya.

A Századvég Politikai Elemzések Központja és a Forsense Piac- és Közvélemény-kutató Intézet közös kutatásának eredménye azt mutatja, hogy júliusban ismét nőtt a két nagy párt közötti támogatottsági különbség.

A Fidesz szavazótábora ugyanis két százalékkal - vagyis statisztikailag nem szignifikáns mértékben - növekedett, és elérte az összes megkérdezett 27 százalékát, míg az MSZP-é egy százalékkal csökkent, s jelenleg 13 százalékos.

Az összes megkérdezett körében mind az SZDSZ, mind az MDF egy százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének - legalábbis egyelőre - az új vezetéssel sem sikerült elmozdulnia a holtpontról, illetve, hogy az MDF korábbi 5 százalék körüli tábora erodálódni látszik.

A politikai aktivitás változatlanságát jelzi, hogy a biztos szavazó pártválasztók aránya júniushoz hasonlóan 36 százalékon áll. A Fideszre a biztos szavazó pártválasztók közel kétharmada (65 %, +2 százalékpont), az MSZP-re pedig egynegyedük (25 %, -1 százalékpont) szavazna most vasárnap; az SZDSZ és az MDF is egyaránt 3-3 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A megkérdezettek 65 százaléka ítélte meg negatívan a kormány tevékenységét, és 56 százalék az ellenzékét. A mindkét oldallal elégedetlenek aránya valamelyest növekedett az elmúlt hónapban (32 %), míg a csak a kormánnyal elégedetleneké nem változott (33 %), a csak az ellenzéket elmarasztalóké pedig 2 százalékponttal csökkent (24 %).

Az előző hónaphoz hasonlóan júliusban is - a nagyobb táborból adódóan - valamivel nagyobb arányban elégedetlenek a saját oldalukhoz tartozó politikusok munkájával a Fidesz szimpatizánsai (15 %), mint az MSZP-szavazók (10 %).

Többség a kormány távozása mögött

A megkérdezettek relatív többsége (47 %) a kormány leváltását, egyharmaduk pedig a kisebbségi kormány hatalmon maradását támogatja. Ha öt opció közül választhatták ki a megkérdezettek, hogy az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás, (MSZP vagy Fidesz kormány, a jelenlegi vezetővel [Gyurcsány, illetve Orbán] vagy nélküle, s ötödik opcióként pedig egy, a jelenlegi pártoktól független új politikai erő hatalomra kerülése) a teljes mintán belül a legnagyobb ellenzéki párt számára kedvező két opciót együttesen a kérdezettek 28 % (+1 százalékpont júniushoz képest), az MSZP-nek kedvezőt pedig 21 % választja (-4 százalékpont).

Az ötödik opció, azaz a jelenlegi pártoktól független harmadik erő elfogadottsága valamelyest csökkent június óta, de így is a teljes lakosság 35 százaléka választaná ezt a forgatókönyvet.

A megkérdezettek 36 százaléka inkább Orbán Viktort, míg 26 százaléka Gyurcsány Ferencet tartja alkalmasabbnak miniszterelnöknek. Közel egyharmaduk (29 %) a két politikus közül egyiküket sem tartja alkalmasnak a poszt betöltésére.

Továbbra is az előrehozott választást támogatják legtöbben (44 %). A második leggyakrabban említett megoldás a jelenlegi, azaz az MSZP kisebbségi kormányzása Gyurcsány Ferenc vezetésével (14 %), míg a harmadik legtöbb szavazatot a korábbi koalíció helyreállítása kapta (12 %). Ezek az értékek gyakorlatilag nem mutatnak változást június óta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×