Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
317.58
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

"Nagy Imre újratemetése a felszabadulás érzését hozta az országnak"

Nagy Imre újratemetése a felszabadulás érzését hozta az országnak - mondta az InfoRádiónak Kulin Ferenc. Az egykori MDF-es rendszerváltó politikus szerint az eseményen szónokló Orbán Viktor beszéde politikailag irracionális volt, és akár ellentétes hatása is lehetett volna.

Nagy Imre újratemetésének olyan hatása volt, amiről azt mondhatjuk, hogy felszabadulásként élte meg a magyarság többsége - mondta az InfoRádiónak Kulin Ferenc, hozzátéve: a "most már ki lehet mondani" és a "meg lehet fogalmazni az igazságot" élményét adta az embereknek.

Az egykori MDF-es politikus elmondta: nem tudja, hogy a politikai események sorában az újratemetés mennyire volt katalizáló, de lélektanilag feltétlenül az volt.

A Károli Gáspár Református Egyetem dékánja szerint Pozsgay Imre fél évvel korábbi bejelentése, miszerint az 56-os eseménysorozat nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, egyáltalán nem volt elfogadott álláspont az MSZMP köreiben, és óriási fordulatot jelentett.

E nélkül a fordulat nélkül az ezt követő politikai felfordulás és botránysorozat nem történhetett volna meg - fogalmazott az egyetemi tanár.

Az Orbán-beszéd váratlan és kockázatos volt

Kulin Ferenc az akkori MDF delegáltjaként Nagy Imre újratemetésén a díszőrségben kapott helyet, így sajátos szemszögből hallgathatta végig a szónoklatokat.

Az eseményen elhangzott beszédek közül egyértelműen Orbán Viktoré volt az, ami váratlannak hatott - mondta, hozzátéve: a beszéd nem tűnt akkor politikailag racionálisnak, és nagy kockázata is volt.

Kulin Ferenc szerint ugyanis az MSZMP-ben és háttérszervezeteiben voltak még olyan erők, amelyek szívesen használták volna ki a temetés eseményeit arra, hogy botrány és zavargások keltésével megfordítsák a folyamatot - a szovjet csapatok távozására felszólító Orbán-beszéd így akár olaj is lehetett volna a tűzre.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×