Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.83
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Elkeseredésükben az államfőhöz fordulnak a gazdasági vezetők

Hamarosan a köztársasági elnökkel találkoznak az üzleti élet szereplői, a legégetőbb feladatokról június 18-án egyeztetnek az államfővel. Több gazdasági vezető még 2006-ban tette közzé kéréseit, azonban ezekből azóta semmi sem valósult meg.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy több gazdasági szereplő 2006-ban tette közzé kéréseit, ezekből az elmúlt években semmi nem valósült meg - írja a lap. A miniszterelnök által létrehozott különböző bizottságok is feleslegesen dolgoztak, hiszen reformjavaslataikat nem vette át a kormány. A türelem fogyását jelzi, hogy a szervezetek most már Sólyom Lászlóhoz fordultak. A legégetőbb feladatokról június 18-án egyeztetnek vele.

A Népszabadság Lengyel Gyulával, a Magyar Villamos Művek régi-új elnökével közöl interjút. A lapnak Lengyel Gyula azt mondta, el tudja képzelni a cég jövőjét a rendszerirányító és a belefoglalt áramhálózat nélkül is. Azt mondta, nem a korábbi véleménye változott meg, hanem a körülmények. Hozzátette, most sokkal inkább érzékelhető egy uniós nyomás. Azt azonban leszögezi, az MVM a régióban egyáltalán nem domináns szereplő, és nem él vissza piaci helyzetével. A beszélgetést elolvashatják a Népszabadságban.

A Napi Gazdaságból kiderül: az év eleji 107 milliárd forintról 75 milliárd forint közelébe zuhant a Budapesti Értéktőzsdén az összes nyitott határidős részvénypozíció árfolyamértéke, ami azt jelzi, hogy alaposan megtépázta az állományt a piac és az árfolyamok év eleje óta tartó csökkenése. A változás több tényezőnek tudható be. Az esésben szerepet játszott a nominális árfolyamcsökkenés, de a darabszámot tekintve is drasztikusan esett az elsősorban a Mol-ra és a Richterre nyitott határidős állomány.

A Világgazdaság arról ír, hogy Bajnai Gordon gazdasági miniszter nyolc kamara vezetőjével ül hétfőn tárgyalóasztalhoz. A miniszter azt mondta a lapnak, hogy a felzárkózó magyar gazdaság keretfeltételeit megteremtő megállapodásra van szükség. Bajnai Gordon a dereguláció, az adó és járulékrendszer, az aktív gazdaságpolitikai eszközök, a munkára ösztönző szociális segélyezési rendszer és a szakképzés területén vázol majd fel szükségesnek tartott intézkedéseket, és erről egyeztet a meghívottakkal.

A portfolió.hu szerint az előttünk álló hét főként a külföldi makrogazdasági jelentések szempontjából ígérkezik mozgalmasnak. A hét minden egyes napján fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból és az eurózónából is. A hét két leglényegesebb eseménye az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntése és az amerikai átfogó munkaerő-piaci jelentés pénteki megjelenése lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×