Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Közel 10 százalékkal drágul a gáz júliustól

A kormány úgy döntött, hogy a lakossági gázárak 9,4 százalékkal, az ipari tarifák valamivel kisebb mértékben emelkednek - írja a Napi Gazdaság. Lapszemle.

Kerékpár-vásárlási szerződése felmondására készül a Magyar Posta - írja a Népszabadság. A tendergyőztes Cronoprint Kft.-nek nyolc napja maradt nyilatkozni a szállítás eredeti megállapodás szerinti teljesítéséről. A Magyar Posta igazgatósága a belső vizsgálatok alapján megbizonyosodott róla, hogy a kézbesítők kerékpárjainak beszerzésénél számos szabálytalanság történt. Az ügyben több postai vezető közvetlen vagy közvetett felelőssége állapítható meg. Személyi felelősségre vonásról azonban eddig csupán egyetlen esetben döntöttek. Ám a vizsgálatok után a munkahelyi felelősségre vonás előreláthatólag csaknem egytucatnyi postást ér majd el. A posta fontolgatja, hogy büntetőfeljelentéssel tesz pontot az egymilliárd forintos beszerzésre.

A Magyar Nemzet azt írja: a családtámogatási rendszer megváltoztatását javasolja a szerencsi kistérség tizennyolc települése, mert véleményük szerint a jelenlegi szabályozás megélhetési formává züllesztette a gyermekvállalást és maffiaszerűvé a szociálpolitikai csalást. Petíciójukban - melyet a héten nyújtottak át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének - ajánlásokat fogalmaztak megy a parlamentnek, a kormánynak, az érintett minisztériumoknak és a bíróságoknak. A települések véleménye szerint a jelenlegi családtámogatási rendszer felgyorsította és egyre csak gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését. Ezért azt javasolják, hogy a családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, további gyermekek esetén az állam adójóváírás formájában nyújtson támogatást.

Mostantól 200 évig nem dől tovább a pisai ferde torony, a 10 éve ezen dolgozó mérnököknek sikerült stabilizálni az épületet - írja az Index. A 26 millió eurós projekt részeként a mérnökcsoport 70 tonna földet távolított el az épület északi oldala alól, amivel azt érték el, hogy a torony saját súlyától stabilizálódott. Már a munka befejezése után mérésekkel bizonyították, hogy a torony felfele mozgott.

A Napi Gazdaság azt írja: a július elsejétől életbe lépő új gázárakra vonatkozóan a Magyar Energia Hivatal 12,5 százalékos lakossági és 8 százalékos ipari áremelést javasolt, ám a szaktárca döntése értelmében a lakosság 9,4 százalékkal, az ipari felhasználók pedig valamivel kisebb mértékű emeléssel szembesülnek. Idén ugyan másodszor emelkedik az energiahordozó ára, de jóval kisebb mértékben, mint az a Magyar Energia Hivatal javasolta. A dolog hátterében vélhetően a kormány népszerűségvesztése áll.

A Világgazdaság azt írja: felbomlott a Fidesz és az MSZP között nagy nehezen összehozott egység a párt- és kampányfinanszírozás megújításában. A parlament elé beterjesztett gazdasági bizottsági, konszenzusos módosító indítványról már nem lesz szavazás. A Fidesz a korteskedés költségeit csökkentené, a felhasználható források semmilyen emelésébe nem megy bele, a szocialisták az "olcsó-drága" vita helyett az átláthatóságra helyeznék a hangsúlyt. A civil szervezetek eközben a korrupció csökkentésének lehetőségei közül folyamatosan e területet emelik ki.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×