Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A szülők miatt is sok a dohányos

Naponta 13 ezer, évente 5 millió ember hal meg a dohányzás ártalmaira visszavezethető betegségekben. Magyarországon becslések szerint évente 30 ezer halálos áldozata van a dohányzásnak. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint a szülőknek is nagy felelősségük van gyerekeik dohányzási szokásait illetően.

A dohányzás betegség - mondta az InfoRádiónak az Egyensúly Alapítvány orvos szakértője, hozzátéve: azt szeretnék elérni, hogy a dohányosok leszokjanak, vagyis meggyógyuljanak - ehhez viszont orvoshoz kell fordulni.

Mucsi János elmondta: Magyarországon 3 millióan dohányoznak, és a felnőtt függő dohányosok 90 százaléka 18 éves kora előtt szokik rá a cigarettára.

A tüdőgyógyász szerint a szülőknek különösen nagy felelősségük van, hiszen a dohányos anya vagy apa négyszeres kockázatot jelent arra vonatkozóan, hogy a gyerek a későbbiekben dohányozni fog-e. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőnek el kell beszélgetnie gyerekével - akár dohányos, akár nem.

A dohányzás nem szórakozás

Nem szabad a dohányzást szórakozásként bemutatnia, hanem a függőségről beszéljen inkább, és próbáljon meg maga is leszokni. Ha ugyanis a gyerek látja, hogy milyen szenvedés leszokni a cigarettáról, és milyen rabságot tud okozni, akkor talán nem fog rászokni - állítja a szakértő.

A szülő beszélgessen gyerekével arról is, hogy milyen drága a cigaretta - napi 500 forint egy évben akár 200 ezer forintot jelenthet.

A szakértő elmondta: a dohányzás elleni harchoz fontosak a tiltások, a korlátozások és a felvilágosítások, de önmagukban ezek nem elegendőek. Biztosítani kell a dohányosoknak azt is, hogy le tudjanak szokni - hangsúlyozta a tüdőgyógyász, aki hozzátette: a tiltásoknak nagy hatásuk van abban, hogy a gyerekek ne szokjanak rá a dohányzásra, illetve, hogy a passzív dohányzásnak kitett emberek száma csökkenjen.

Mucsi János hangsúlyozta: hazánkban is mielőbb el kell fogadni a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, ám néhány képviselő inkább a dohányreklámok liberalizációját javasolja. Az Egyensúly Alapítvány reméli, hogy a parlament ezt a módosító törvényjavaslatot nem fogja elfogadni, mert ez ellentétes a WHO és az Európai Unió irányelveivel.

A fiatalokra összpontosítanak

Magyarországon a 13-15 évesek 18 százaléka rendszeresen dohányzik. Az egészségügyi minisztérium kampányt indított általános iskolásoknak a dohányzás megelőzése, illetve a leszoktatás érdekében.

Az idei évben a dohányzásellenes világnap főként a fiatalokra összpontosít - mondta az InfoRádiónak Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×