Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem lesznek többé túlzsúfoltak a BKV járatai?

Aláírta a főpolgármester a BKV paraméterkönyvét; az új menetrend összességében 2 százalék körüli járatcsökkentést tartalmaz. Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés ülésén elmondta: az új paraméterkönyvben foglaltakat két ütemben, augusztus 21-étől és szeptember 6-ától vezetik be.

A főpolgármester elmondta: a BKV évi 1,1 milliárd forintos megtakarítást remél az új menetrendtől, amely az utasoknak kiszámíthatóbb közlekedést biztosít.

Az új paraméterkönyv alapján összekötik a 6-os és a 9-es autóbuszok vonalait, ezzel egy 20 kilométeres tömegközlekedési útvonalat hoznak létre Óbuda és Kőbánya között. Összevonják az 5-ös, 67V és 25-ös autóbusz vonalait is, a 78-as troli pedig hosszabb üzemidőben közlekedik majd. A metrók bizonyos esetekben a mostaninál rövidebb követési idővel, 10 percenként közlekednek szeptembertől.

Az új összmenetrendben rögzítették, hogy a járművek óránkénti férőhely-kihasználtsága egyetlen területen és napszakban sem haladhatja meg a 90 százalékot, ezért a forgalmasabb területeken nagyobb befogadóképességű buszok közlekednek.

Demszky Gábor közölte: az új menetrendet a bevezetés után négy hónapig monitorozzák, és ha szükséges, újabb változtatásokat hajtanak végre.

Támogatás

A fővárosi közgyűlés csaknem 10 milliárd forintos önkormányzati támogatást szavazott meg a BKV-nak. A testület megerősítette a közlekedési vállalat felügyelő bizottságának a használtbuszok beszerzésével kapcsolatos vizsgálati jelentését is.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×