eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

SZDSZ: "történtek szabálytalanságok" a tavalyi elnökválasztáson - a nap legfontosabb hírei

Szabálytalanságok történtek az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán; ezt állapította meg a kisebbik kormánypárt belső vizsgálata. Jüttner Csaba, a munkával megbízott bizottság vezetője a liberálisok ügyvivői testületének rendkívüli ülése után elmondta: négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldött nem volt ott a szavazáson, miközben aláírásuk szerepelt a jelenléti íven.

Hangsúlyozta: olyan adatot nem találtak, hogy a küldöttek helyett valakik ténylegesen szavaztak volna, és az ügyhöz a két akkori jelöltnek, Kóka Jánosnak és Fodor Gábornak köze lenne. A politikus arra nem kívánt válaszolni, hogy a jelentés eredményeképpen szükség lesz-e a tisztújítás megismétlésére.

Gyurcsány: milliárdokba kerül a leminősítés

A kormányfő szerint milliárdokba kerül az országnak, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő intézet stabilról negatívra rontotta Magyarország adósosztályzatának kilátását. Gyurcsány Ferenc Brüsszelben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitelminősítő szerint a népszavazás kimenetele miatt érdemben csökkent Magyarország esélye a szükséges szerkezeti reformok végrehajtására. A hitelminősítő intézet elemzésében azt emelte ki, hogy a népszavazás kimenetele nem növeli érdemben az idei államháztartási hiányt. A Fidesz úgy véli: a kormányfő képtelen elfogadni azt a tényt, hogy az emberek elsöprő többsége a népszavazáson leszavazta eddigi politikáját.

Félmillió aláírás az újabb népszavazáshoz

Már több mint félmillió aláírás gyűlt össze azért, hogy népszavazás döntsön az üzleti biztosítók szerepvállalásáról az egészségbiztosítási rendszerben - jelentette be a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István közölte: az aláírásokat valószínűleg április 10-én adják le az Országos Választási Bizottsághoz. A Liga-elnök hangsúlyozta: abban az esetben nem lesz népszavazás, ha a kormány hatályon kívül helyezi az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, és megállapodást köt a szakszervezetekkel, hogy 5 évig nem kezdeményez, és nem támogat olyan elképzelést, amely engedné az üzleti biztosítók megjelenését az egészségbiztosításban.

Várhatóan aláírják a magyar-amerikai vízummentességi egyezményt


Valószínűleg hétfőn írja alá Magyarország és az Egyesült Államok a vízumügyi egyetértési nyilatkozatot - közölte Brüsszelben a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint ilyen nyilatkozatot írnak alá Washingtonban Litvániával és Szlovákiával is.

Kezdődik a pártszavazás az MSZP-ben

Országos pártszavazás indul holnap az MSZP-ben a miniszterelnök által meghirdetett baloldali polgárosodás programjáról - közölte a választmány elnöke. Simon Gábor elmondta: a szavazással azt akarják elérni, hogy az MSZP tagjai is hozzájáruljanak ennek a politikának a formálásához.

Blaskó Péternek nem kell a Kossuth-díj

A kormány tudomásul veszi, hogy Blaskó Péter színművész nem fogadja el a Kossuth-díjat. Daróczi Dávid kormányszóvivő azután beszélt erről, hogy a Jászai Mari-díjas, érdemes művész a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében közölte: Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozása jeléül nem veszi át a kitüntetést.Megbéníthatják Budapestet a kaminonosok

Hétfőn demonstrációt szervez Budapesten a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft., hogy így tiltakozzon a tehergépkocsikra bevezetett behajtási díj ellen. Klinka László, a szervezet képviselője az InfoRádióban elmondta: száz teherautóval foglalják el a Felvonulási teret, és ha nem lesz előrelépés az ügyben, akkor másnap 1500 kamion vonul fel a Hungária körúton. Hozzátette: a behajtási szabályok újragondolását szeretnék elérni és azt, hogy két hónapos türelmi időt szabjon meg a főváros. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az InfoRádióval azt közölte: szerdán, az utolsó egyeztetésen már korrigálták a szabályokat.

Emeli az árait a Zóna

Holnaptól emeli tarifáit a Budapest Airport kizárólagos taxiszolgáltatója, a Zóna-Service Zrt. Szollár Domokos, a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság kommunikációs vezetője elmondta: a díj a legrövidebb, egyes zónában 300 forinttal, a kettes és a hármasban 400-zal, míg a legtávolabbiban 500 forinttal növekszik; Buda külső kerületeibe a tarifa 800 forinttal lesz több.

Albániai finomítót venne a MOL

Eddig 15 külföldi cég jelentkezett az albán állami olajfinomító megvételére - közölte a tiranai gazdasági miniszter. Genz Ruli a legújabb jelentkezők közül kiemelte a magyar MOL-t. A hivatalos licitet május 21-én kezdik, az adásvételi szerződés aláírását pedig júniusra tervezi az albán kormány.

Megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Nagyszabású reneszánsz bemutatóval kezdődött meg a 28. Budapesti Tavaszi Fesztivál a budai Várban. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a megnyitón azt mondta: a Reneszánsz Év jegyében megrendezett programsorozat eredetiségét az idén az adja, hogy a fesztivál vendégvárosa Kolozsvár, a többkultúrájú település, Mátyás király szülővárosa.

Megvertek egy iskolaigazgatót

Megvert egy iskolaigazgatót egy házaspár a Nógrád megyei Õrhalomban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dankóné Nagy Éva elmondta: a házaspár azzal indokolta tettét, hogy a pedagógus máshová ültette fegyelmezetlenül viselkedő ötödikes lányukat.

Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×