eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Nem lesz költségvetése a héten a fővárosi önkormányzatnak

Nem lesz a fővárosi önkormányzatnak csütörtökön költségvetése, mivel a fővárosi MSZP-frakció kedden egyhangúan támogatta Steiner Pál frakcióvezető azon indítványát, hogy ne tárgyaljanak most erről a kérdésről.

A politikusok tájékoztatása szerint, mint arról az MTI már a múlt héten hírt adott, a szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a költségvetéssel együtt döntsenek a főváros egészségügyi ellátásának átszervezéséről, s az úgynevezett egészségügyi holdinggal összefüggő kérdésekről. A szocialisták számára ugyanis rendkívül fontos az egészségügy racionalizálása, az integrált egészségügyi rendszer, a színvonalasabb betegellátás - hangsúlyozták a képviselőcsoport tagjai.

Nem értettek egyet a szocialisták az SZDSZ azon álláspontjával, hogy a költségvetéssel együtt tárgyaljanak a Főgáz Zrt. privatizációjával összefüggő kérdésekről is. Ezt a témát a koalíciós költségvetési egyeztetések során vetették fel a szabad demokraták. A Főgáz Zrt. privatizációját egyébként már tavaly kilátásba helyezte az önkormányzat.

Az MSZP-frakció várhatóan március 11-e körüli időpontra kezdeményezi a költségvetést tárgyalandó közgyűlés összehívását.

Az MTI városházi információi szerint a fővárosi ellenzék is rendkívüli közgyűlés összehívását tervezi március elejére, a BKV busztenderének vizsgálata ügyében. A BKV felügyelőbizottsága ugyanis e hét pénteken, egy nappal a közgyűlés ülése után tárgyalja meg az önkormányzat felkérésére ez ügyben lefolytatott vizsgálati jelentést. A közgyűlés által elrendelt vizsgálat határideje e hét végén jár le.

Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×