eur:
401.64
usd:
364.19
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

Vörös riasztás - viharos szél fenyegeti Nyugat-Magyarországot

Az ország nagy részén viharos északnyugati szélre kell számítani a hétfő reggeli órákig, az Országos Meteorológiai Szolgálat vörös riasztást adott ki Magyarország északnyugati részére.

A Dunántúl középső és nyugati részén nagyon erős vihar várható, a széllökések erőssége meghaladhatja a 110 kilométeres óránként sebességet. Veszprém, Győr-Sopron és Vas megyében azonban késő délutánig, illetve estig egyes helyeken a 120 kilométeres óránként sebességet is meghaladhatják a széllökések.

A viharos erejű szél leszakította az úttest fölötti forgalomirányító jelzőlámpákat a Veszprémet elkerülő útgyűrű balatonfüredi csomópontjánál, személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. A forgalom zavartalan, a lámpasor javítását és visszahelyezését a közúti igazgatóság megkezdte - tette hozzá Mieder Béla.

Veszprém megyében Pápán és környékén is károkat okozott a vihar: a városban a piactérnél megbontotta néhány ház tetőzetét, Kup és Bakonypölöske községben fák dőltek a közútra. A közúti igazgatóság és a tűzoltóság már elhárította az akadályokat - tette hozzá az ügyeletes.

Budapesten tisztul a levegő

A Duna-Tisza-közén, annak is főként a déli felében a déli, kora délutáni órákig az északi, északnyugati szelet 60-95 km/h körüli széllökések kísérhetik, 90 km/h körüli széllökés csak kevés helyen és kisebb valószínűséggel fordulhat elő. A délutáni óráktól a kedd reggeli órákig 60-75 km/h széllökések várhatóak, majd a szél további mérséklődése valószínű.

A Tiszántúlon, annak is főként déli részén a nap első felében helyenként 40-60 km/h széllökések várhatók, majd az ország északkeleti részén az éjszakai órákban ismét lehetnek 55-65 km/h széllökések.

A Dunántúlon az esti órákig helyenként 90-110 km/h, a Dunántúl
nyugati részén főként a déli, délutáni órákban azonban 120 km/h
körüli széllökések is előfordulhatnak átmenetileg kis területen.

A fővárosban a viharos szél hatására jelentősen csökkent a légszennyező anyagok koncentrációja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 05:24
×
×
×
×