Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.18
bux:
147471.52
2026. november 5. csütörtök Imre

Pokorni: "A kormány most már legalább bevallja"

Nem ért egyet a Fidesz alelnöke a Rektori Konferencia tagjaival a tandíj bevezetésével kapcsolatban. A rektorok elfogadhatónak tartják a fejlesztési részhozzájárulás kivetését, elsősorban azért, mert úgy vélik, így megváltozna a diákok hozzáállása a tanuláshoz, a negatív hatásokat pedig egy jó ösztöndíjrendszer kiküszöbölhetné. Pokorni Zoltán azonban úgy véli: az egységes tandíj csak pénzbeszedés, ösztönző szerepe nincs.

A Rektori Konferencia tagjai Bokros Lajos minisztersége idején is elfogadhatónak tartották a tandíj bevezetését és hasonló várakozásokat fogalmaztak meg, akkor azonban 7, illetve 14 ezer forintot kellett volna fizetniük a diákoknak, míg most 100-150 ezer forintról van szó - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Pokorni Zoltán közölte: számolva a népszavazás eredményével - amelytől azt várják, hogy megszűnjön a tandíjrendszer - pártja a költségvetés vitájánál beterjesztett egy olyan javaslatot, amely szerint, a bevételkiesés kompenzációjaként 6-6,5 milliárd forinttal növelnék a felsőoktatási intézmények támogatását.

Nem változtat a diákok hozzáállásán

A XII. kerület polgármestere szerint a tandíj bevezetésének pénzügyi szempontjai érthetőek, illúziónak tartja azonban azt, hogy a fizetős rendszer megrendelői szerepet hozna létre és változtatna a költségtérítéses képzésben részt vevő diákok szemléletmódján.

A költségtérítéses diákok körében az elmúlt évtizedben "gyakrabban jelent meg egy olyasfajta hozzáállás, hogy fizetek a papírért: nem a teljesítményt, nem a munkát, nem a tudást akarom, a papírt" - tette hozzá Pokorni Zoltán.

A politikus úgy véli: a tandíjnak elvileg lehetne oktatáspolitikai hatása, de, ha mindenkire egységesen kivetik, elveszti motiváló szerepét.100 milliárd mínusz?

Ebben a tanévben 25 milliárd forinttal kevesebb pénzt költött a kormány az oktatásra, mint az előzőben, a költségvetés tervezetéből pedig kiderül, hogy a jövőre újabb 50, 2009-ben pedig még 25, tehát összesen 100 milliárd forintot vonna ki a rendszerből - mondta a Fidesz alelnöke.

Hozzátette: a Fidesz javaslatcsomagot nyújtott be, amely 50 milliárd forintot juttatna a hátrányos helyzetű kistelepülések iskoláinak, valamint a kollégiumok és a művészeti oktatás megerősítésére.

A politikus elmondta: az elmúlt tanévhez képest most 59 ezer forinttal kevesebb támogatást kapnak az általános iskolák egy-egy elsős diák után, míg a középiskolák elsősei után juttatott összeg 50 ezer forinttal csökkent.

Pokorni Zoltán hozzáfűzte: a kormány most már legalább bevallja, hogy valóban kivesz a közoktatási rendszerből, hiszen korábban ezt tagadták.

Többen halnak meg, mióta zakatol a reform

Az egészségügyi reformról szólva a Fidesz alelnöke elmondta: a nyolc hónappal ezelőtt indult meg az egészségügy reformja, az akkorihoz képest ma 6,5 százalékkal rosszabbak a halálozási adatok, a csecsemőhalandóság is nőtt, egy év alatt 8,5 százalékkal. Hozzátette: ilyen mértékű kiugrás az utóbbi évtizedekben nem volt.

Pokorni Zoltán szerint "nem szabad nem észrevenni", hogy az állampolgárok egy része, 6-8 százaléka a vizitdíj bevezetése óta nem megy orvoshoz, ezért észrevétlenek maradnak a betegségeik.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×