Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.18
bux:
147471.52
2026. november 5. csütörtök Imre

Egészségügyi reform: vita az MSZP-frakcióban

Több mint száz módosítóindítványt nyújtanak be a szocialisták az egészségbiztosítási reform törvényjavaslatához - mondta az InfoRádiónak Kökény Mihály. Az MSZP-s országgyűlési képviselő közölte: a frakcióban vita van a megalakuló egészségpénztáraknak juttatandó fejkvótaosztás ütemezése, valamint a kisebbségi tulajdonosok, befektetők menedzsment jogai miatt is.

Vita van az MSZP parlamenti frakciójában a megalakuló egészségpénztáraknak juttatandó fejkvótaosztás ütemezése, valamint a menedzsment jogok miatt - közölte az InfoRádióval Kökény Mihály.

A szocialista politikus kiemelte: jelentős indítványokat fognak megfogalmazni és benyújtani ehhez a két területhez kapcsolódóan.

Kökény Mihály szerint a fejkvótaosztás kapcsán az a legnagyobb kérdés, hogy milyen mértékben kell ezt már most szabályozni, illetve hogyan lehet a területi kiegyenlítés elvét érvényre juttatni.

Azt is tisztázni kell, hogy ennek milyen ütemezését tartalmazza a törvényjavaslat - tette hozzá a MSZP-s képviselő.

A menedzsment jogok dilemmájának két megoldása lehet - hangsúlyozta Kökény Mihály.

Kifejtette: az egyik szerint meg kell határozni, hogy az igazgatóság miben dönthet és miben kell közgyűlési döntést kérnie, a másik szerint pedig bizonyos meghatározott kérdésekben együttes döntésre van szükség, vagyis addig kell tárgyalni, amíg konszenzusra jut a többségi és a kisebbségi tulajdonos.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×