Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.31
bux:
147617.74
2026. november 5. csütörtök Imre

Egymilliónál is többen keresték fel a fővárosi temetőket

Több mint egymillióan látogattak el az elmúlt egy hétben a tizennégy fővárosi sírkertbe. A Budapesti Temetkezési Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: csütörtökön volt a legnagyobb tömeg; több százezren keresték fel szeretteik sírját.

Simóka Kálmánné hozzátette: munkatársai szerint az elmúlt években nem volt példa akkora tömegre, mint mindenszentek napján.

A temetkezési vállalat vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy szombaton és vasárnap is hosszabb nyitva tartással, reggel 7-től este 8 óráig várják a látogatókat, de már valamennyi temetőbe behajthatnak autóval is a vendégek.

A BKV temetőket érintő járatai a megszokottnál sűrűbben járnak a hétvégén is. A társaság csuklós járműveket is forgalomba állított, és több megállót iktat be egyes járatok vonalán.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×