Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre

KDNP: presztízsberuházások helyett szociális ügyekre költsön a kormány!

Módosító javaslatokat nyújt be a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz a Kereszténydemokrata Néppárt - közölte a párt szociálpolitikusa.

Soltész Miklós elmondta: azt szeretnék, ha a szociális kiadások legalább a 2005-ös szinten maradnának, ehhez pedig mintegy 15-20 milliárd forint többletre lenne szükség.

A KDNP szociálpolitikusa úgy fogalmazott: ezt az összeget meg lehetne spórolni, ha nem költenének olyan presztízs-beruházásokra, mint például a kormányzati negyed felépítése.

Soltész Miklós elismerte, hogy a költségvetés tervezetében két szociális területen több pénzt ad a kormány, mint az idei támogatás, ám - mondta - ez a mai helyzetben kevés.

Közölte: a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására várhatóan tíz milliárd forinttal több pénzt lesz, ám ez még mindig az jelenti, hogy a támogatás csak a 2005. évi szintet éri el.

A másik terület a hitelhátralékosok támogatása, aminek összege közel száz százalékkal emelkedik.

Bár e területeken felismerte a kormány, hogy nagy baj van, más területeken viszont nem tette meg ezt - mondta Soltész Miklós. Ez a gáz-, a távhő- és az energiaár-támogatás - közölte.

Míg 2006-ban a valós kifizetés 208 milliárd forint volt, az idén már 112 milliárd; s jövőre erre a területre 81 milliárd forint támogatás várható - tette hozzá.

Soltész Miklós úgy vélte, a másik nehéz helyzetbe kerülő terület az önkormányzati és a civil szféra. E támogatások vagy változatlan áron maradnak, vagy csökkennek.

A KDNP politikusa hozzátette: talán a "legbrutálisabb a csökkenés" az úgynevezett támogató szolgálatoknál, az utcai szociális munka esetében és a közösségi ellátásoknál lesz.

Mindezt azért baj - mondta -, hiszen a társadalom legelesettebb tagjait érinti, így a legelesettebb nyugdíjasokat, pszichiátriai betegeket, hajléktalanokat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×