Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre

November 7-én ismét sztrájkolnak a vasutasok

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én reggel 6 és 8 óra között a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Vasutasok Szakszervezete - tájékoztatta az InfoRádiót a VDSzSz elnöke.

A szakszervezetek azt nehezményezik, hogy a kabinet nem egyeztetett velük az újabb 38 vasúti szárnyvonal megszüntetéséről. Gaskó István szerint a sztrájk ugyanolyan lesz, mint a csütörtöki mozdonyvezetői demonstráció volt.

A szakszervezeti vezető azt is elmondta: ha a demonstráció nem jár eredménnyel, további sztrájkokat szerveznek.

Mivel eddig nem láttak bele az elészült tanulmányokban, az érdekvédelmi szervezetek egyelőre nem tudják, hogy a szárnyvonalak megszüntetése milyen létszámleépítéssel járnak, de ezt több százra becsülik.

Elmondta azt is: ugyan a közlekedési tárca lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy átvegyék a vonalak üzemeltetését, erre azonban egyiknek sincs módja.

GKM: a sztrájk időszerűtlen és indokolatlan

A GKM szerint a szárnyvonalak jövőjéről az egyeztetési folyamat még nem ért véget, döntés eddig még nem született.

A szárnyvonalak országos hálózatból való kivételéről született javaslat, de ennek elfogadása sem jelenti a vonalak felszámolását, mivel azok az Európában jellemző üzemeltetési modellnek megfelelően térségi kezelésbe kerülve működhetnek tovább - mutat rá közleményében a tárca.

A minisztérium kész arra, hogy közszolgáltatási szerződést kössön a térségi és elővárosi vasútvonalak üzemeltetőjével. A tárca tagadja, hogy ne folytatott volna egyeztetéseket.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×