Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.87
bux:
147729.99
2026. november 5. csütörtök Imre

Késik a Zuschlag-ügy nyomozása

Várhatóan nem tudja befejezni a Zuschlag-ügy nyomozását a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetesen kitűzött határidőig, november 17-ig, mert a bizonyítási eljárás elhúzódik. Erről a megyei főügyész-helyettes számolt be.

Szabó Ferenc az InfoRádióban elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János eddig nem tett vallomást; a további gyanúsítottak esetleges vallomástételéről nem kívánt nyilatkozni.

A volt szocialista képviselőt és hét társát különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag János volt szocialista képviselőt, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsít társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

A bíróság ezt követően az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag János személyi titkára - és Katus Ferenc előzetes letartoztatásáról is döntött.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×