Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre

MSZP: "Orbán politikai sárdobálásra használta fel a nemzeti ünnepet"

Az MSZP kétszínűnek és szemfényvesztőnek tartja Orbán Viktor beszédét, amelyet a Fidesz elnöke az ellenzéki párt megemlékezésén mondott el az Astoriánál. A szocialista párt szóvivője az InfoRádiónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor és pártja láthatóan már nem tud elég nagyot mondani.

Az MSZP szóvivője az InfoRádióban úgy fogalmazott: borzasztóan sajnálják, hogy "Orbán Viktor úr nemzeti ünnepünket saját politikai céljaira, belpolitikai sárdobálásra használta fel".

Nyakó István szerint szemfényvesztés, hogy miközben független források 30-40 ezer megjelentről számoltak be, a rendezvény szónoka negyedmilliós tömeget említett.

"Érződött a Fidesz-retorikán és Orbán Viktor úr beszédén, hogy az utóbbi egy évben olyan durva hangnemet ütöttek meg, hogy mára teljesen kiüresedett az a nagyotmondás-dömping, amelyben eddig jeleskedtek" - fogalmazott az MSZP szóvivője.

Nyakó István kétszínűségnek nevezte, hogy míg a legnagyobb ellenzéki párt délelőtt sajtótájékoztatón a rendőrség védelmét kérte, addig "Orbán úr nagyon durván kirohant a rendőrség ellen".

Az MSZP szóvivője hangsúlyozta: a reformellenes retorika maga a hazugság, hiszen például a felsőoktatási reform pontosan arról szól, hogy a kiskeresetű szülők gyermekei is eljuthassanak főiskolára, egyetemre.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×