Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre

Helyreállt a fűtés Sárospatakon

Helyreállt a távfűtés abban a több mint 100 sárospataki lakásban, ahol a hétvégén állt le a szolgáltatás.

A város alpolgármestere elmondta: sikerült elhárítani a hibát. Kedden már valamennyi lakásban 21 fokot mértek.

Aros János közlése szerint az ügyben indult vizsgálat kiderítette, hogy az egyik kazánházban végzett légtelenítési munkálatok után az üzemeltető cég dolgozója elmulasztotta visszakapcsolni a rendszer főszivattyúját, és a fűtés emiatt nem indult újra.

A Comenius úton található úgynevezett Gelka kazánház által fűtött lakásokban élők pénteken jelezték, hogy a fűtés az addig megszokott hőmérséklet alatti.

A technológiai szakértők szerint felmerült annak a gyanúja, hogy valakik rongálás szándékával jártak az éjszaka folyamán a kazánházban. Pénteken késő este valamennyi kazánház zárait kicserélték - mondta az alpolgármester.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×