Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.87
bux:
147729.99
2026. november 5. csütörtök Imre

Veszélyesebb világ, pusztítóbb katasztrófák

Szerdán van a természeti katasztrófák elleni védekezés világnapja, amelynek kijelölésével az ENSZ a pusztítás megelőzésének és csökkentésének szükségességére kívánta felhívni a figyelmet - mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson Tibor emlékeztetett arra, hogy az ENSZ 1999-ben minősítette minden október második szerdáját a katasztrófák elleni védekezés világnapjává.

A földrengések, szökőárak, árvizek rengeteg ember életét megkeserítették, és sokan áldozattá váltak, nemcsak a polgári lakosság, hanem a mentést végzők közül is - tette hozzá az OKF szóvivője.

Dobson Tibor kifejtette: ezen a napon szeretnék felhívni a figyelmet a katasztrófák megelőzésére, az ezzel kapcsolatos együttműködés fontosságára. Ez a lakosság tájékoztatását, felkészítését is jelenti, fontos, hogy az emberek időben értesüljenek az őket fenyegető veszélyekről, és tudják, miképpen készülhetnek fel, előzhetik meg a nagyobb baj kialakulását.

Kiemelt szempont a gyermekek felkészítése, amelyet korcsoportonkénti bontásban történik, a katasztrófavédelmi szakemberek ellátogatnak az iskolákba, bemutatóra hívják a gyerekeket. Ez a munka sikeresnek mondható, a technikának köszönhetően könnyebben el tudunk jutni emberekhez - számolt be az elmúlt évek eredményeiről a szóvivő.

Dobson Tibor megjegyezte ugyanakkor, hogy a kockázati mutatók emelkedtek, veszélyesebbé vált a világ, Magyarországon például gyakrabban okoznak problémát az árvizek.

Hanganyag: Koncz Anita

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×