Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Navracsics: "Gyurcsány Ferenc meggyengült"

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő népszavazásról szóló bejelentése arról tanúskodik, hogy a miniszterelnök pozíciói meggyengültek, és valami nincs rendben a koalícióban. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: úgy tűnik, Navracsics Tibor figyelmét elkerülte, amit Gyurcsány Ferenc a napirend előtti felszólalásában is világossá tett, vagyis az, hogy a politika az embereket érintő problémákkal foglalkozzon.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a bejelentés arról tanúskodik, hogy valami nincs rendben a koalíció háza táján.

Gyurcsány Ferenc meggyengült, mára kimondottan gyenge miniszterelnökké vált, aki sem a saját frakciójában, sem a koalícióban nem tud rendet tartani - jelentette ki a frakcióvezető.

Navracsics Tibor szerint a kormányfő nyilvánosan megzsarolta a koalíciós pártok képviselőit, amikor azt mondta, hogy amennyiben esetleg nem szavaznák meg az ő javaslatait, akkor népszavazás dönt majd a kérdésekről.

A miniszterelnök azt mondta a koalíciós partnereknek, hogy ne legyenek ötpárti tárgyalások, ne legyenek egyeztetések, ne törekedjenek párbeszédre, vagy elfogadják az ő elképzeléseit változtatás nélkül, vagy a népszavazás dönt - fogalmazott Navracsics Tibor.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök által említett témákban két ötpárti egyeztetés is folyamatban van, így a képviselők költségtérítéséről, illetve a párt- és kampányfinanszírozásról is, vagyis van kommunikáció a pártok között, és eredmények is vannak.

A politikus úgy vélte: Gyurcsány Ferenc pozíciója olyannyira meggyengült, hogy már minden közszereplése egy-egy kommunikációs helyzet túléléséről szól, és a hétfői napirend előtti felszólalásából is az derült ki, hogy egy adott kommunikációs helyzetet akar megoldani közjogi javaslatokkal.

Navracsics Tibor ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök is élt közjogi javaslatokkal, és nem sokkal utána megbukott, mint miniszterelnök.

Így kiderült, hogy az akkori bejelentések a már meggyengült pozíciójú kormányfő helyzetének erősödését kívánták szolgálni - tette hozzá.

"Most azt látjuk, hogy Gyurcsány Ferenc kevésbé ambiciózus akcióval, népszavazási kezdeményezéssel állt elő. Közjogi javaslat ez is, és a 100 lépés után, a 48 pont után, a tíz őszödi elv után, majd a hét pont után következett most egy darab népszavazási kezdeményezés. Fogynak a számok, fogynak az ötletek, fogy Gyurcsány Ferenc pozíciójának erőssége is" - fogalmazott Navracsics Tibor.

Megjegyezte: a kormányfő napirend előtti felszólalása a "hisztéria jeleit hordozta magán", Gyurcsány Ferenc meglehetősen indulatosan, szenvedélyesen beszélt.

"Hisztizni otthon kell" - idézte ennek a kapcsán a miniszterelnököt a fideszes politikus.

A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője azt is mondta: utólagosan is igazolni látták Nyers Rezső értékelését, miszerint az MSZP slamasztikában van. Hozzátette: az MSZP-t Gyurcsány juttatta ide, a kormányban idestova öt éve tartó feladatvállalásaival.

Kormányszóvivő: kilépés az adok-kapok világából

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre reagálva azt mondta: úgy tűnik, Navracsics Tibor figyelmét elkerülte, amit Gyurcsány Ferenc a napirend előtti felszólalásában is világossá tett, vagyis az, hogy a politika az embereket érintő problémákkal foglalkozzon.

A tét éppen az, hogy a politika lépjen ki a mindennapossá vált adok-kapok világából és végre kezdjen el érdemben foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyek az embereket érintik, illetve joggal irritálják - tette hozzá a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid közölte azt is, a kormányfő üzengetés helyett ehhez fogja magát tartani.

A miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt népszavazást kezdeményezését jelentette be a politikai élet megtisztítását célzó, a múlt héten ismertetett hét pont közül azokról, amelyek elfogadásához az Országgyűlés kétharmados támogatására lenne szükség, de ez az ellenzék miatt bizonytalan.

"Felkészültünk arra, hogy ha úgy látjuk, az ellenzék nem kívánja megadni a szükséges támogatást azokhoz döntésekhez, amelyekben nélküle nem tudunk dönteni, akkor a néphez, az istenadta néphez fordulunk felhatalmazásért" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×