Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Sztrájk: visszaperelhetik az utasok a többletköltséget a BKV-tól

Indokolt esetben peres úton behajtható a BKV-n a bérlettulajdonos többletköltsége, ha az utas a sztrájk idején nem tud eljutni a város egyik pontjából a másikba - mondta az InfoRádiónak Magyar György ügyvéd. A jogász azonban hozzátette, hogy ezzel a lehetőséggel nem lehet visszaélni, tehát mindent meg kell tenni az utasnak a kárenyhítés érdekében.

A sztrájk - Magyar György ügyvéd szerint - nem számít vis maior-esetnek, nem képez elháríthatatlan akadályt. A BKV működési körével ugyanis szorosan összefügg, hogy meg tud-e állapodni a munkavállalóival vagy sem.

Ha nem tud megállapodni - tette hozzá -, nagy a valószínűsége annak, hogy felróható a magatartása, következésképpen köteles szolgáltatni.

Amennyiben a cég nem szolgáltat szerződésszerűen, mert a bérlettulajdonost nem viszi el úti céljához, azzal neki kárt okoz, és köteles megtéríteni az ezzel kapcsolatos veszteségeket, károkat - közölte az ügyvéd.

Indokolt és szükséges esetben tehát a bérlettulajdonosok, ha a sztrájk napján taxiba ülnek, hogy eljussanak munkahelyükre, a viteldíjat indokolt és szükséges esetben visszakövetelheti a bíróságon, ezzel a lehetőséggel azonban nem lehet visszaélni - fűzte hozzá a jogász.

"Ha valaki úgy dönt, hogy aznap taxival akar furikázni, mert úgy is ki fogja részére fizetni a BKV, akkor ne tegye. De ha valakinek nagyon fontos üzleti tárgyalása van, és egyik pillanatról a másikra át kell érnie a város másik pontjára, vagy indul a repülője, vagy nyelvvizsgája van, és tudja indokolni, akkor nyugodtan igénybe veheti ezt a másik közlekedési eszközt, és a költségeit felszámíthatja" - mondta Magyar György.

Az ügyvéd hozzátette: mivel a sztrájkról előre lehet tudni, az utasoknak is mindent meg kell tenniük azért, hogy a kárösszeget csökkentsék. A kárenyhítési kötelezettség ugyanis őket is érinti.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×