Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.4
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Leforrázta az orvosokat az új kimutatás

A napokban kapták meg az egészségbiztosítótól az orvosok a gyógyszerfelírási szokásukat elemző kimutatást, és rengetegen szembesültek azzal, hogy januártól pénzbüntetésre számíthatnak, mert túl sok, illetve túl drága medicinát írtak fel betegeiknek. Lapszemle.

A Népszabadság a koalíciós szerződés múlt héten elfogadott kiegészítése alapján azt írja, hogy megszűnnek a felvételi vizsgák a hat, illetve a nyolc évfolyamos gimnáziumokba. A nyolc évfolyamos középiskolákba ugyanis 2008-tól ugyanolyan feltételek mellett kerülhetnek majd be a diákok, mint az általános iskolák első osztályába. Jelenleg a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályokat indító iskoláknak csak egy része felvételiztet: az elmúlt három évben legalább másfélszeres túljelentkezést produkálók - az iskolák majd 30 százaléka - tarthatnak központi írásbelit. A matematika- és az anyanyelvi tesztekkel elsősorban nem a diákok lexikális tudását, hanem képességeiket, készségeiket mérik. A többi iskolában az általános iskolai osztályzatokat veszik figyelembe, ezen kívül csak szóbeli beszélgetést lehet tartani.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a napokban kapták meg az egészségbiztosítótól az orvosok a gyógyszerfelírási szokásukat elemző kimutatást, s rengetegen szembesültek azzal, hogy januártól pénzbüntetésre számíthatnak, mert túl sok, illetve túl drága medicinát írtak fel betegeiknek. A szakmai szervezetek tiltakoznak. A kimutatás tartalmazza az adott doktor által rendelt és a betegek által kiváltott medicinák mennyiségét, a kifizetett tb-támogatás összegét, az országos átlagot, valamint az attól való eltérést. Az idén még csak tájékoztató jellegűek a táblázatok, januártól viszont - a 2007. utolsó negyedévében kiállított és kiváltott vények alapján - pénzbüntetésre számíthat az az orvos, amelyik lényegesen túllépi az országos átlagot - tudta meg a lap a hivatal sajtóosztályán.

Az Index.hu "nem találják a Révész Máriuszt bántalmazó rendőröket" címmel közöl egy írást. Aprólékos munkával igyekszik az ügyészség rátalálni azokra a rendőrökre, akik tavaly október 23-án bántalmazták a Fidesz korábbi szóvivőjét - tudta meg az internetes portál Futó Barnabás ügyvédtől. Az ügyészség szerint nehéz a munkájuk, mert azonosító nélküli, símaszkos rendőrök közül voltak ekkor az utcákon.

A Világgazdaság szerint június végéig 3,8 milliárd forint gyógyszeradót fizettek be a cégek az adóhatóságnak. Az összeget keveslik az adózó cégek, hiszen az idei gyógyszerköltségvetésben 40 milliárdos gyártói befizetéssel számoltak, és 10 milliárdot kellene fizetniük az orvoslátogatók után. Úgy tartják: az alacsonyabb adózás legfőbb oka, hogy nem kapnak írásban hitelesített gyógyszerforgalmi adatokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

A Napi Gazdaságból megtudhatják, hogy éves szinten mintegy 20 százalékos áremelés várható a baromfiágazatban, mivel az elmúlt hetekben megvalósult 10-12 százalékos áremelést követően ősszel újabb 6-8 százalékos áremeléssel kell számolni. Erről Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke beszélt csütörtökön egy ágazati rendezvényen. A közelmúlt áremelései a keresleti piac nyomán valósulhattak meg: stabilizálódott a baromfipiac és hiány alakult ki, nem utolsósorban az EU brazil csirkét visszaszorító döntése nyomán.

A portfoilio.hu arról ír, hogy szerdán röppent fel az a híresztelés, miszerint az Apple hamarosan megegyezhet a Deutsche Telekom-mal, aminek értelmében a társaság mobil divíziója lehet az iPhone kizárólagos forgalmazója Németországban a mobilszolgáltatók közül. A legfrissebb hírek szerint az angliai értékesítés jogát a Telefonica nyerheti el. Annak fényében, hogy a múlt pénteken piacra dobott csúcsmobil rendkívül pozitív fogadtatásra talált a vásárlók körében, egy esetleges Apple szerződés jelentősen növelhetné a távközlési társaság ügyfeleinek számát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×