Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Döbbenettel nézi a szakember az új rendőrségi törvényt

Nem ért egyet a Független Rendőr Szakszervezet a hétfőn módosított rendőrségi törvény néhány pontjának megváltoztatásával. Finszter Géza kriminológus szerint a rendőrség és a határőrség összevonása logikus lépés volt, de alaposabb előkészítést igényelt volna. Gál Zoltán, az MSZP-frakció rendészeti munkacsoportjának vezetője szerint a rendőrség és a határőrség integrációja miatt nagyobb súlyt kell kapnia a rendőrségnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon belül.

A Független Rendőr Szakszervezet nem ért egyet a hétfőn módosított rendőrségi törvény néhány pontjának megváltoztatásával; a rendőrség és határőrség integrációját viszont támogatja.

Pongó Géza főtitkár az InfoRádió megkeresésére azt mondta: üdvözli a parlament döntését, hiszen szakmailag indokolt a két testület összevonása, de ennek nem voltak meg a törvényi feltételei.

A rendőrségi törvény értelmében a rendőrség szervezete január 1-jétől megváltozik; lesz központi, területi és helyi szint. A központi szinten az országos rendőr-főkapitány lesz, rendészeti és gazdasági helyettesével.

Átalakul a Rendészeti Biztonsági Szolgálat, újra felveszi a Készenléti Rendőrség nevet, és közrendvédelmi feladatokat lát majd el. Új szervezeti egységként létrejön a Közlekedésrendészeti Parancsnokság, ide tartozik majd a légirendészet, az autópálya-rendőrség és a vízirendészeti kapitányságok is.

A Független Rendőr Szakszervezet ezt a változást már nem támogatja. Pongó Géza azt mondta: nem szerencsés 2-3 évente átszervezni a rendőrséget.

Szakmailag indokolt a gumilövedék

A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy a jövőben a rendőrök nem használhatnak gumilövedéket tömegoszlatáskor. Ezt az október 23-i események után kezdeményezte négy fideszes országgyűlési képviselő. A Független Rendőr Szakszervezet szakmailag nem tartja jónak a döntést.

Ez adott esetben hiányzik majd a kényszerintézkedést elrendelő parancsnoknak, akinek vagy egy gyengébb eszközhöz kell nyúlnia, vagy a drasztikusabbhoz, a lőfegyverhez - fogalmazott Pongó Géza.

Korábban 2004 júliusában hajtott végre szervezeti reformot a rendőrség, az akkori belügyminiszter, Lamperth Mónika döntése alapján.

A miniszter akkor a felső vezetői pozíciók felére csökkentéséről, Nemzeti Nyomozó Iroda felállításáról, Rendészeti Biztonsági Szolgálat létrehozásáról, valamint a pénzügyi és számviteli rendszer korszerűsítéséről hozott határozatot.

2006-ban az igazságügyi és rendészeti miniszter, Petrétei József ismét a rendőrség átalakításáról beszélt; 2008. január elsejétől pedig egy új típusú rendőrség jön létre.Nehezen érthető a kormányzati kapkodás

Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa az InfoRádióban azt mondta: a rendőrség és a határőrség összevonása ésszerű és logikus döntés, mert egységes rendészeti igazgatásra van szükség, de ezt sokkal alaposabban elő kellett volna készíteni, mert a két szervezet nagyon eltérő struktúrában működött közel ötven éven át.

Négy-ötéves előkészítő munkára lett volna szükség, a kormányzati kapkodás nehezen érthető - tette hozzá.

Finszter Géza szerint további gyengeség, hogy a módosított rendőrségi törvény számos kérdést nyitva hagy, nem lehet tudni például, hogyan hívják majd az egységes szerv országos irányító parancsnokságát.

Nem lehet szabad kezet adni a kormányzatnak

Ez az egyik legfontosabb központi államigazgatási szerv, jogállamban nem fordulhat elő, hogy a törvény nem tudja megnevezni ezt a szervezetet, és nem mondja ki azt sem, melyik miniszter irányítja - hangsúlyozta a szakember.

Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa úgy véli: nem szabad szabad kezet adni a kormányzatnak az irányításban, a rendészet központi irányításának kiszámíthatónak kell lennie.

Finszter Géza úgy fogalmazott: nagy-nagy döbbenettel nézi az említett hiányosságokat.MSZP: Luxus lenne a külön minisztérium

Az MSZP-frakció rendészeti munkacsoportja szerint a rendőrség és a határőrség integrációja miatt nagyobb súlyt kell kapnia a rendőrségnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon belül.

A munkacsoport vezetője elmondta: az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy ez egy speciális terület a minisztériumon belül, folyamatosan politikai viták középpontjában áll, ráadásul más a viszony a minisztérium és a rendőrség, mint a tárca és más, hozzá tartozó területek között.

Érdemes lenne egy speciális felállást kidolgozni, amely szervezet jobban alá tudna dolgozni a miniszternek, akinek felelőssége azonban változatlan maradna - fűzte hozzá Gál Zoltán.

A Belügyminisztérium esetleges újbóli létrehozására a szocialista politikus azt mondta: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban 80 ember foglalkozik közvetlenül a rendészettel, ennyi ember munkájára külön minisztériumot létrehozni nagy luxus lenne.

Fidesz: a hiba közvetett beismerése

Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a rendőrségi törvény módosításával összefüggésben méltatta a Független Rendészeti Panasztestület létrejöttét, szerinte ezzel a kormányzat legalább közvetett módon elismeri, hogy október 23-ával kapcsolatban sok minden nem volt rendben.

A politikus közölte: a Fidesz felszólítja a kormányt, hogy gondoskodjon azoknak az embereknek a kártérítéséről, akikkel szemben megszüntették a tavaly őszi események miatt indított eljárásokat.

Fel kell állítani egy olyan munkacsoportot, amely kidolgozza, hogyan lehetne megfelelően kárpótolni az alaptalanul megvádolt embereket. Ebben nemcsak anyagi, hanem lelki segítség is benne lehet - mondta Balog Zoltán.

A képviselő hozzátette: legkevesebb harminc ember ellen szüntették meg az eljárást az őszi eseményekkel összefüggésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×