Eredményesnek és nagyon tanulságosnak értékelem a hétfői eseményeket, mivel lehetőségem volt közvetlenül képet kapni arról az eseményről, amikor ez az öt ember szembenézett az ügyfelemmel. És arra a megállapításra jutottam, hogy nemhogy kételkednem nem kell az ügyfelem szavahihetőségében, hanem meg kell, hogy erősödjön a korábbi hitem, amely szerint a hölgy nem hazudott.

Egészen sajátságos dolgok zajlottak ezen a szembesítésen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyanúsítottnak joga van a vallomástételt megtagadni. Ez csak akkor érdekes, ha három rendőr úgy nyilatkozik, hogy kifejezetten a sértett képviselőjének kérdésére, bármit kérdez is, nem hajlandó válaszolni. Ugyancsak sajátságos, amikor az egyik gyanúsított elmondja a maga három mondatát, majd a védője nyilatkozik - és ez jegyzőkönyvben van rögzítve -, a következőket: védencem nem kíván a továbbiakban vallomást tenni, a korábbi vallomását fenntartja, nem szeretne ellentmondásba kerülni. Egy másik gyanúsított, aki szintén ott ül a szembesítéskor, és úgy nyilatkozik, hogy korábban az ügyfelemet nem ismerte, egyszer csak letegezi az ügyfelemet. Hogy miért, azt nem tudom.

Azt a rendőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a lányt, őt most a védence nem ismerte fel?

Ez így nem igaz. Soha sem mondta teljes bizonyossággal arra, akit 100 százalékosan nem ismert fel, hogy ismerné, volt olyan ember, akire azt mondta, hogy ő ismerős neki.

Mit szól ahhoz, hogy a rendőröket szabadlábra helyezték?

Véleményem szerint az előzetes letartóztatás sosem lehet előzetes büntetés. A megszüntetés azért történt, mert a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye már nem áll fenn. Ha ez valóan így van, akkor én is egyetértek ezzel. Ez nem azt jelenti, hogy a büntetőeljárás megszűnt ellenük, csak azt, hogy szabadlábon védekeznek.