Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Új hivatal küzd a korrupció ellen

Korrupcióellenes testület létrehozásáról döntött a kabinet - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a bizottság, amelynek munkájában a tervek szerint kormányzati és civil szervezetek is részt vesznek, a korrupcióellenes stratégia kidolgozásával, kivitelezésével és ellenőrzésével foglalkozik majd.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a korrupció elleni küzdelem a kormányprogramnak is része, emellett az igazságügyi és rendészeti miniszternek az év végéig stratégiát és cselekvési programot kell készítenie a 2008 és 2010 közötti időszakra.

Daróczi Dávid közölte: a kormány egyebek mellett az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt és a Legfőbb Ügyészséget kéri fel arra, hogy vegyen részt a testület munkájában.

Az Európai Bizottság jogi és igazságügyi biztosa kedden azt közölte: a 27 tagállam közül csak Nagy-Britannia és Belgium hajtotta végre a korrupciós ügyekkel összefüggő jogharmonizációt. Franco Frattini felszólította a többi országot az elmaradások pótlására.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×