Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Indul a kormányzati pénzosztás

Több ezer milliárd forintot oszt szét néhány héten belül a kormány, amikor a legnagyobb volumenű uniós fejlesztésekről dönt. És bár szakmai zsűri is van, sokak szerint nem kérdés, hogy a döntések jó része politikai alapú lesz - írja a Népszabadság.

Az úgynevezett kiemelt projektekre a napokban tettek javaslatokat a régiók fejlesztési tanácsai a kormánynak, amely majd július végén dönti el, hogy az ajánlottak közül melyekre juthat uniós pénz az idén vagy jövőre.

Felháborodást kelt a kettes metró június 9. óta fülsüketítő robajjal járó felújítása Zuglóban az Örs vezér tere és a Pillangó utcai állomás között élők körében - olvasható a Magyar Nemzetben.

Bár a BKV előre elnézést kért a lakóktól, az illetékes kőbányai építési hatóság határozatával és a helyi zajvédelmi rendelettel is ellentétesen végzett éjjeli, vasárnap hajnali munkákért felelősséget nem vállal, kártérítést pedig nem adnak a lakóknak.

Változatlanul hatalmas, tizenhétszeres különbség van az uniós országok minimálbérei között - már ahol egyáltalán van. Ugyanis a 27-ből hétben nincs kötelező minimálbér. Az Eurostat szerint Magyarország a 258 eurós minimálbérrel a középmezőnybe tartozik - derül ki a Napi Gazdaságból.

Rekordokat döntöttek a chicagói és a francia búzajegyzések az elmúlt napokban a világpiaci készletek csökkenése és a szárazság miatt - közli a Világgazdaság. Bár a 4 millió tonna körüli magyar termés fedezi a 2-2,5 milliós belföldi igényt, a nemzetközi kereslet a hazai árakat is "csillagászati" magasságokban tartja. Az új gabonaszezon 32-37 ezer forintos tonnánkénti árakkal indul, ezek 20-40 százalékkal haladják meg a tavalyikat.

Lassan két évtizede exponenciálisan nő az internet adatforgalma. A szakértők szerint emiatt összeomolhat a világháló, az infrastruktúra nem fogja elbírni a meredeken növekvő terhelést. A kilencvenes évek óta most éljük át a harmadik nagy adatforgalmi pánikot - írja az lndex.

A portfolio.hu interjúiban a mértékadó külföldi befektetési bankok elemzőit kérdezte a MOL-lal, illetve Rahimkulov részesedésszerzésével kapcsolatban. A szakértől eltérően ítélik meg az orosz olajcégek érdeklődését, ugyanakkor egyetértenek abban, hogy az OMV a közeljövőben várhatóan nem vásárol MOL-papírokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×