Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Zsanett nem tudta egyértelműen azonosítani támadóját?

Nem állította egyértelműen a szembesítéskor a sértett, hogy a korábban erőszakoskodóként felismert rendőr követte-e el az erőszakot, "mert háttal volt neki" - mondta el a Múzeum körúti erőszakolás egyik vádlottjának ügyévdje.

Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal Belgrád rakparti épületébe szállították hétfő kora reggel azokat a rendőröket, akiket egy fiatal nő azzal vádolt meg, hogy megerőszakolták a Múzeum körúton - tudta meg az InfoRádió.

Soltészné Nagy Katalin, az egyik erőszakkal gyanúsított rendőr védője a távirati irodának délben azt mondta: három gyanúsítottal már megtörtént a szembesítés.

Az ügyvéd szerint a nő a szembesítéskor nem tudta egyértelműen állítani, hogy a korábban erőszakoskodóként felismert rendőr követte-e el az erőszakot, "mert háttal volt neki".

A sértett ugyanakkor azonosította a férfit, mint aki ott volt az igazoltatásnál.

Korábban a Fővárosi Főügyészség szóvivője a távirati irodának azt nyilatkozta, hogy hétfőn döntenek a rendőrökkel szembeni kényszerintézkedésekről. Morvai Attila szerint a szembesítés eredményét is figyelembe veszik a kényszerintézkedésről szóló döntés meghozatalakor.

Az öt gyanúsítottat május 19-én, az ügyészség indítványára helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. A védők fellebbeztek, de a Fővárosi Bíróság elutasította a kérelmet, így a 30 napos határidő letelte, június 19-e előtt csak az ügyészség döntésével szabadulhatnak.

Ha az ügyészség továbbra is indokoltnak tartaná az előzetes letartóztatást, azt legkésőbb hétfőn indítványoznia kell.

A sértett E. Zsanett azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×