Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Fokozott ellenőrzésekkel a balesetek ellen

Tizennégyen haltak meg közlekedési balesetben a hétvégén. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerint fokozott ellenőrzésekkel, az ítélkezési és az ellenőrzési gyakorlat felülvizsgálatával csökkenteni lehetne a balesetek számát.

A mostani nem is számít a legtragikusabb hétvégék közé, mert bár tizenkét halálos balesetben tizennégyen vesztették életüket, előfordult már, hogy húsznál is több halálos baleset történt - mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Pausz Ferenc közölte: az év elejétől május végéig 4,6 százalékkal több személyi sérüléssel járó baleset történt, mint tavaly, a legtöbb januárban.

A személyi sérüléssel járó balesetek 20-30 százalékának oka az, hogy a sofőrök elalszanak a volán mögött.

A balesetek számát az ellenőrzési és az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatával lehetne csökkenteni - tette hozzá az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×