Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A menedzserek nem szeretnének előre hozott választásokat

Az egészségügyi reform mellékhatásaként ősz óta több kórházat privatizáltak, mint korábban összesen - írja a Heti Válasz. Míg tavaly augusztusig csak négy privatizált kórház volt Magyarországon, mára a számuk több mint kétszeresére nőtt.

Szemben a nyugati folyamatokkal, ahol a működtetési jogért esetenként milliárdos összegeket tesznek le a befektetők, nálunk lényegében ingyen, az adósságállomány átvállalása fejében jutnak hozzá milliárdos értékű ingatlanok használati jogához és a tb-finanszírozáshoz.

Így vette át például Magyarország piacvezető kórházműködtető cége, a Hospinvest Zrt. a hatvani és a gyöngyösi kórház működési jogát.

Az egészségpolitika nem alakított ki monopólium-ellenes szabályt, így Heves megyében előfordulhat, hogy a betegek akármelyik kórházat keresik fel, mindig ugyanannak a konszernnek az ajtaján kopogtatnak. Emiatt pedig a cikk szerint megszűnhet a betegekért folytatott verseny, és ez a korábbinál is kiszolgáltatottabbá teheti a pácienseket.

Figyelő

A hazai vállalatvezetők többsége szerint a kormány összetétele nem befolyásolja lényegesen az ország gazdasági helyzetét, egy esetleges előrehozott választás pedig kifejezetten ártana a gazdaságnak - derül ki egy a Figyelő által készíttetett felmérésből.

A cégvezetők a legnegatívabban a kormány adóemelési döntéseit, az egészségügyi reform lépéseit, a járulékemelést, majd a különadó bevezetését értékelték.

A menedzserek szerint a kabinet bátor, de gyakran kapkod, gyors és határozott, de nem elég körültekintő, koncepciózus jövőképpel rendelkezik, de a gyakorlati megvalósítás területén ez inkább merevséggel, mint rugalmassággal párosul.

Közel fele-fele arányban oszlott meg a vállalatvezetők véleménye arról, hogy a Gyurcsány-kormány felelősségteljes-e vagy inkább felelőtlen, következetes vagy következetlen, kizárólag a megszorításokra koncentrál, vagy szeretne strukturális reformokat is végrehajtani.

HVG

Egyre több jel utal arra, hogy a titkosszolgálatok átmentették az 1990 előtti állambiztonság számítógépes adatbázisát - írja a Heti Világgazdaság.

Az, hogy az egykori pártállami állambiztonság számítógépes adatbázisai egyáltalán léteznek és működőképes állapotban vannak, csak az elmúlt egy-két évben derült ki.

A Nemzetbiztonsági Hivatal pár éve Kondor Katalin volt rádióelnök úgynevezett 6-os kartonjának igazságtartalmát próbálta megerősíteni egy olyan dokumentummal, amely nyilvánvalóan ebből az adatbázisból származott.

A múlt héten pedig egy Martonyi Jánosról szóló dokumentum másolatát közölte az Élet és Irodalom, de ez nem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származott.

A dolog érdekessége, hogy a politikai rendőri funkciókkal összefüggésben keletkezett iratokat a nemzeti érdekeket érintő dokumentumokon kívül, a titkosszolgálatoknak már évekkel ezelőtt át kellett volna adniuk a levéltárnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×