Gömöri Endre a háború után az Új Magyarország című lapnál, Pethő Tibor mellett kezdte újságírói tevékenységét. Első cikkét 23 évesen, a II. világháborút követően írta.

1946-ban Haraszti Sándor mellett a Szabadság, majd 1948-ban a Szabad Nép külpolitikai rovatvezetője volt. 1949-ben eltávolították a laptól, a Magyar Rádió munkatársa lett és csatlakozott a Nagy Imrét támogató újságírói csoporthoz.

A forradalom utolsó napjaiban a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságának tagjává választják. 1957-ben elbocsátották a rádiótól és évekig nem dolgozhatott.

Gömöri Endre az 1960-as években a Magyarország című lap munkatársa lett, 1989-ben a Figyelő rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese.

Nagy Imre újratemetésén az újságíró-társadalom nevében ő helyezte el a koszorút.

Élete utolsó éveiben rendszeresen publikált a Figyelőben és a Népszabadságban.

Díjai

Gömöri Endre 1991-ben kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, majd 1997 októberében a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet vehette át Göncz Árpád államfőtől.

A sajtószabadság képviseletéért 2000-ben Emmanuele Gazzo-díjjal tüntette ki az Európai Újságíró Szövetség.

A Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját 2001-ben kapta meg, majd két évvel később az elsők között vehette át a Prima Primissima elismerést.

Gömöri Endrét, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a szervezet és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti.