Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
310.93
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

"Hiányozni fog a Forte"

A Forte bezárása nagy érvágás a fotóstársadalomnak a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke szerint, hiszen Magyarországon több százan használnak filmes fényképezőgépet.

A Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke úgy véli, az alkotó fotográfusoknak és fotóművészeknek nagyon fognak majd hiányozni a Forte termékei.

Szamódy Zoltán az InfoRádiónak elmondta: bár elismeri a digitális technológia előnyeit, amellyel akár otthon is nagyszerű képeket lehet készíteni, a hagyományos fotográfiát nem pótolhatja, a digitális mellett így párhuzamosan megmarad majd az ezüst alapú fotográfia is.

Egy kis gyár megélne

A fotóművész szerint Magyarországon több százan fotóznak filmre, az tehát igaz, hogy egy akkora gyárra, amilyen a Forte volt, nincs szükség, egy kis manufaktúra, amely egy szűk kör igényeit elégítené ki, viszont biztosan megélne.

A fotóművészek szövetségének elnöke emlékeztetett: a fotográfia megjelenésével azt mondták, a festészetnek vége, az mégis népszerű maradt. Ugyanez a helyzet a papírra előhívott képekkel is: most lesznek csak igazán értékesek.

Szamódy Zoltán elmondta: fekete-fehér film előhívásával valóban kevés helyen foglalkoznak - akik ilyenre fotóznak, általában maguk is hívják elő -, Magyarországon található azonban Európa egyik legnagyobb színesfilm-kidolgozó laboratóriuma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Javult a hangulat a tőzsdéken, a pénteki amerikai makroadatra figyelnek a befektetők

Javult a hangulat a tőzsdéken, a pénteki amerikai makroadatra figyelnek a befektetők

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×