Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
310.96
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Schmitt sajnálja, hogy nem bontott kordont

Schmitt Pál sajnálja, hogy nem vehetett részt a Fidesz parlamenti és európai parlamenti képviselői által végrehajtott múlt pénteki kordonbontáson. Ezt a Fidesz alelnöke a Fidelitas országos választmányi ülésén mondta szombaton, Budapesten.

"Sajnálom, hogy magam kimaradtam belőle, de a Magyar Olimpiai Bizottságnak elnökségi ülése volt" - fogalmazott a Fidesz alelnöke, a párt EP képviselője.

Mint a politikus elmondta, a "kordon" képletesen is jelen van életünkben, hiszen a kormány számos területen - így egyebek mellett az egészségügyben, az oktatásban, a munkavállalásban - állít akadályt, emel "vasfüggönyt" az emberek elé, nehezíti boldogulásukat.

A politikus utalva Szilvásy György e héten tett bejelentésére, közölte: a kormány ismét kijátszotta a "terror kártyát".

A kancelláriaminiszter szerdán jelentette be, hogy hiteles információik vannak arról, hogy szélsőséges csoportok meg akarják osztani a rendőrség erejét, összehangolt tervekkel "erőszakos cselekedeteket készítenek elő"; akcióik fő célja a Kossuth tér megszerzése.

Schmitt Pál úgy vélte - utalva a Kossuth téri biztonsági korlátra -, a "vasfüggöny miatt" alapvető emberi jogaikat az emberek nem tudják gyakorolni, hiszen "a szólás és gyülekezési szabadságunkban korlátozva vagyunk".

"Nem készülhetünk szép ünnepre" - mondta a közelgő március 15-ei nemzeti ünnepre utalva.

Azonban reményei szerint március 15-én korlát, fenyegetés és rendőri erő nélkül lehet majd ünnepelni.

A politikus beszéde végén megemlékezett a 200 éve született Gróf Batthyány Lajosra, az első független magyar kormány miniszterelnökére, aki - mint mondta - "többek közt a szabadságjogokért, az ország függetlenségéért, az emberek igazáért adta az életét".

Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×