Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.26
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

"A Gönczöl-jelentésből a kormányzati kommunikáció köszön vissza"

A kormány kommunikációja köszön vissza a Gönczöl-bizottság jelentéséből - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi bizottságának fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: a politikai felelősség előtt a kiváltó okokat kell megvizsgálni.

Mint mondta, a bizottság jelentése szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felelőssége abban merül ki, hogy rosszul kommunikálta a balatonőszödi beszédét, tehát nem abban, hogy mit mondott a beszédben. A testület szerint a hiba csak az volt, hogy a kormányfő nem mérte fel kellően, hogy a beszédnek milyen következményei lehetnek.

Orbán Viktort, a Fidesz elnökét teszik felelőssé az utcai zavargásokért, mivel nem tudta elfogadni választási vereségét. Balog Zoltán szerint a bizottság nem egyforma mércével mérte a két politikust.

Hozzátette: a jelentés a Magyarországon jelenleg zajló folyamatokat is kommunikációs hibaként állítja be. Nem azt mondja, hogy rosszak a reformok, amelyeket a kormány meg akar valósítani, hanem azt, hogy a kormány rosszul kommunikál, ezért nem tudja elfogadtatni az emberekkel a változtatásokat.

Balog Zoltán politikai manipulációnak tartja a terrorveszéllyel való fenyegetést, amelynek indokával a rendőrség továbbra is lezárva tartja a Kossuth teret. Hozzátette: a téren egyszer sem történt erőszakos cselekmény.

Szerinte a terrorizmus gyanújának felvetése is azt sugallja, hogy szélsőségeseknek titulálják mindazokat, akik a Parlament épülete előtt akarnak hangot adni véleményüknek.

Hozzátette: természetesen vannak ostoba, agresszív emberek, akiket ki kell emelni a tömegből és le kell tartóztatni, ha törvényellenes cselekedeteket hajtottak végre. De a Kossuth téren megjelent teljes tömegről nem lehet azt állítani, hogy szélsőségesek, hiszen ott semmilyen erőszakos cselekmény nem történt.

Erőszak az utcán történt október 23-án, valamint szeptember közepén a Magyar Televízió székházánál - mondta.

Hangsúlyozta: sokan vannak azok, akik úgy érzik, hogy tehetetlenek, és elegük van abból, ami Magyarországon zajlik, sokuknak nemcsak a kormányból, hanem az ellenzékből is. A kormány azonban mindezeket az embereket és cselekedeteiket kriminalizálja, összemossa a valóban erőszakos cselekedetekkel. Holott a feladatuk az lenne, hogy a két ügyet elválasszák egymástól, és külön kezeljék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×