Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
312.5
bux:
147247.7
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A Fidesz tisztázni akarja a történteket

Semmilyen törvénymódosítást nem támogat a Fidesz addig, amíg független tényfeltáró bizottság nem tisztázza a tavaly október 23-án történteket.

Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerint kormányzati körökben egyre többen vélekednek úgy, hogy a zavargások után csak jogszabályi és törvénymódosításokra van szükség.

Balog Zoltán hangsúlyozta: először tisztázni kell, hogy pontosan mi történt, meg kell nevezni az esetleges mulasztások felelőseit, és csak ezután kezdődhet egyeztetés a törvényi garanciák megalkotásáról.

Hozzátette: a munkába a kormánypártokat, az ellenzéket, az emberi jogi szervezeteket, az ügyészséget, valamint a bíróságot is be kell vonni, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő többet.

A politikus idézett néhány mondatot a zavargásokat vizsgáló testület vezetőjének részjelentéséből. A képviselő nem értett egyet Gönczöl Katalinnak azzal a végkövetkeztetésével, hogy a rendőrséget technikailag és szervezetileg is erősíteni kell.

Gönczöl Katalin erre reagálva azt közölte: a bizottság jelentése még nem készült el, hiteles szövet ezért még senkinél sem lehet. Hozzátette: a dokumentumot a kormány határozatának megfelelően január 31-én terjesztik elő. Addig nem nyilatkozik arról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×