Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Hiller cáfolta az SZDSZ-MDF cserét

Hiller István cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint a kormányfő a választmányi ülésen arról beszélt, hogy az MSZP a későbbiekben lecserélné koalíciós partnerét, az SZDSZ-t az MDF-re. Gyurcsány Ferenc ilyet nem mondott - szögezte le pártelnök a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

Nekünk a kormányzás alapfeltétele ennek a koalíciónak a működése, s hogy alap- és részkérdésekben is egyet tudjanak érteni - közölte Hiller István. Mi ebben a pozícióban kívánjuk a kormányzatot fenntartani - tette hozzá.

Lamperth Mónika nyilvánosságra került beszédéről szólva az MSZP elnöke kijelentette: az önkormányzati miniszter által mondottak egy egyeztetési folyamatra utalnak, arra, hogy a frakciókkal akar egyeztetni.

Nem a hatalmi egyensúly felborításáról van szó, hanem arról, hogy meg kell határozni azokat a felelősségeket, amelyek alapján a működőképesség biztosítható - fejtette ki Hiller István, aki szerint a beszédben arról van szó, hogy az egyeztetésnek két fele van, egy kormányzati és egy önkormányzati.

Egyeztetésre és egyetértésre vagyunk ítélve - mondta, hozzátéve: a Fidesz nem fogadta el a vonatkozó kétharmados javaslatot.

Lamperth Mónika az MSZP országos választmányának zárt ülésén kijelentette: "Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban".

Lamperth Mónika később úgy nyilatkozott, hogy egy önkényesen megvágott, illegálisan készült a hangfelvételről van szó.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×