Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Kuncze: most a miniszterelnöknek kell bizonyítania

A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke szerint a pénteki bizalmi szavazással a kormány megkapta a felhatalmazást programja megvalósítására.

Kuncze Gábor a párt országos tanácsának ülése után az InfoRádiónak úgy fogalmazott: miután a parlament kormánypárti többsége bizalmat szavazott, most a kabinetnek és a miniszterelnöknek kell bizonyítania.

A pártelnök hangsúlyozta: a testület azt kérte a párt vezetésétől és a frakciótól, hogy következetesen álljon ki a stabilizáció, a reformok és a kormányprogram végigvitele mellett.

Kuncze Gábor közölte: a liberális párt az országos tanács szerint is vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon, ennek oka részben a pártpreferencia erős érvényesülése; emellett az eredmény a kormányzati intézkedéscsomagnak is betudható.

A kormánypárti politikus a Fidesz pénteki nagygyűlésére reagálva azt mondta: egy olyan politikus nem nevezheti magát a demokratikus ellenzék örökösének, aki - mint fogalmazott - megpróbálja túszul ejteni Magyarországot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×