Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hétfőig kivizsgálják a hevesi gólyaavató-botrányt

Hétfőre lezárul a vizsgálat a hevesi Eötvös József Középiskolában, ahol 10 elsős lett rosszul a gólyavatáson, mert máig azonosítatlan anyagokkal itatták és etették meg őket a felsőbb évesek.

Az intézmény igazgatója elmondta: a pénteki rendezvény óta egy kislányt még mindig kórházban kezelnek. Kerek László hozzátette: az iskola vezetése rendőrségi bejelentést tett, illetve vizsgálóbizottságot is felállított a felelősök személyének megállapítására.

Az eset körülményeit ismertetve a direktor elmondta, hogy a gólyaavatót közösen szervezte a diákönkormányzat a segítő tanárokkal.

Ennek keretében az iskolai szünetekben szellemi és fizikai próbákat, illetve tréfás feladatokat kellett megoldania a mintegy 250 elsőévesnek.

Ugyanakkor a második óra előtti szünetben, a szervezett rendezvénytől függetlenül, felsőbb évesek eddig nem azonosított csoportja, kotyvalék italokat itatott a gólyákkal.

A következő szünetben többen jelezték, hogy rosszul vannak; a tanulók hányingerre és gyomorfájásra panaszkodtak. Az 1200 diákot oktató iskola vezetője hozzátette: a történtek nyomán úgy öntöttek, hogy a jövőben nem lesz gólyaavató.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×