Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
324.84
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bence: Sólyom szavai félreérthetetlenek

Bence György filozófus szerint a köztársasági elnök beszédében arra mutatott rá: a miniszterelnök és a kormánykoalíció törvényt ugyan nem sértett, de a demokratikus alapértékeket igen.

A filozófus az InfoRádióban azt mondta: Sólyom László újradefiniálta a köztársasági elnök szerepét azon az alapon, hogy az alkotmány nem csak írott rendelkezésekből áll, hanem a mögötte lévő értékekből is.

Mint Bence György mondta, az államfő szavai egyértelműek: nem fogadja el, hogy a szocialisták elengedték a fülük mellett, hogy bocsánatkérésre szólította fel kormányfőjüket, és az eseményekre adott magyarázatukat sem fogadja el.

Ezért félreérthetetlenül arra szólította fel a kormánytöbbséget, hogy lépjen, és a konstruktív bizalmatlansági indítvány lehetőségét felhasználva válasszon új kormányfőt Gyurcsány Ferenc helyett.

Az államfő kis kritikával illette az ellenzéket is, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy az népszavazást és az önkormányzati választásokat nem szabad összekeverni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×