Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tüntetésre készülnek a Gyurcsány-beszéd miatt a gazdák is

Országos demonstrációs bizottságot állított fel a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a miniszterelnök május 26-ai beszéde után kialakult helyzet miatt.

A Fidesszel szövetséges szervezet igazgatója elmondta: nem tartanak Budapesten központi megmozdulást; vidéken a főútvonalakon tüntetnek majd, a főváros környéki termelők pedig a Budapestre bevezető utakon demonstrálnak.

Budai Gyula közölte: a szövetség vezetői úgy ítélték meg, hogy Gyurcsány Ferenc valóban hazudott a magyar gazdáknak, mert nem teljesítette a kormány a 2005-ös, háromhetes gazdademonstrációt lezáró agrármegállapodásban szereplő vállalásokat, és nem tartotta be azt az ígéretét sem, hogy kidolgozzák a magyar vidék és agrárium felzárkóztatásának programját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×