Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A paksi atomerőmű elleni támadástól rettegnek az osztrákok

Magyarországi, szlovákiai és csehországi atomerőművek elleni, utasszállító repülővel végrehajtott támadástól tartanak az osztrákok. Támadásra utaló konkrét értesülésük azonban nincs, és félelmeik is alaptalannak tűnnek. Lapszemle.

A Népszabadság szerint gyengére sikerült kormányzati cáfolat és erős frakciótámogatás áll Veres János pénzügyminiszter mögött, akiről a Magyar Hírlap kedden azt írta: inog a széke. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy reagált: nincs napirenden a kormány átalakítása.

Az újság szerint a nem túl kemény cáfolatok hátterében az is állhat, hogy ugyan vannak elképzelések a minisztercseréről, ám nincs még megfelelő jelölt a posztra. Kézenfekvő lenne Draskovics Tibor, az államreformért felelős kormánybiztos kinevezése, akit éppen Veres János váltott e székben, de emlegetik még Surányi György nevét is, igaz, őt a jegybankelnöki székre is esélyesnek mondják.

A Világgazdaság azt írta, hogy Veres János sorsa a konvergenciaprogramtól függ - a helyzeten tehát az változtathat, ha kiderül: a leadott programban mégsem stimmel a hiányszám. A deficit alakulását befolyásolhatja, hogy az alkotmánybíróság miként határoz a vitatott adótörvény-módosítások kapcsán.

Bizonyítási eljárás indul Altus-ügyben - derül ki a Magyar Nemzetből. A legfőbb ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy idézzen be négy tanút az Altus-perben, akiknek segítségével bizonyítani lehetne, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége egy színlelt ajándékozási szerződéssel, jó erkölcsbe ütköző módon jutott hozzá egy csaknem 100 millió forintos állami beruházáshoz 1995-ben. A per következő tárgyalása egy hét múlva lesz Kaposváron.

A paksi, valamint szlovákiai és csehországi atomerőművek elleni terrortámadástól tartanak az osztrákok - írja az Index, külföldi lapokra hivatkozva. Ezzel együtt kiderül azonban az is, hogy nincs támadásra utaló konkrét értesülésük, és félelmeik is alaptalanok. Az atomerőművek lerombolásához zuhanórepülésben kéne becsapódnia az utasszállítóknak, erre a manőverre azonban ezek a gépek képtelenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×